Heves megye történeti archontológiája (1681–)1687–2000 - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 14. (Eger, 2011)
Heves vármegye igazgatástörténete a középkorban és a török hódoltság idején 1000–1686
HEVES VÁRMEGYE IGAZGATÁSTÖRTÉNETE 1000 1686 Hasonló okból voltak gyakoriak a határkiigazítási perek, melyek ráadásul tanú- kihallgatásokkal, helyszíni szemlékkel jártak, s a hódolt szolgabíró vagy esküdtek jelenlétét igényelték. Összefoglalóan megállapítható, hogy Eger várának elvesztése és a kettős megye teljes területének török uralom alá kerülése miatt a Füleken újjászerveződött „menekült” vármegye — miután megszabadult a főispáni hatáskört a 16. században ténylegesen betöltő egri (fo)kapitányok erőteljes beavatkozásától - 1613-tól kezdődően mind teljesebben kiépítette önkormányzati szervezetét, és 17. századi intézményrendszere, működőképessége alig maradt el a hódoltságon kívüli megyékétől. Azonban a „menekült” helyzetből fakadóan speciális vonások is jellemezték tevékenységét. Ezek közül már fentebb említés történt a nemesi felkelések hiányáról, illetve pénzbeli megváltásáról, s néhányszor szóba kerültek Heves és Külső-Szolnok, illetve Pest-Pilis-Solt (olykor még Nógrád) vármegyék apparátusának személyi kapcsolatai, az országgyűlésre közösen küldött követek, de ezen túlmenően gyakran együttesen menesztettek küldöttségeket a rendi foméltóságokhoz, a katonai hatóságokhoz, és hatást gyakoroltak egymásra a statútumok megfogalmazásai esetében is. Ez a kényszer diktálta együttműködés valószínűleg előnyükre vált, s hatékonyabbá tette tevékenységüket. Közös sajátossága volt e „menekült” vármegyéknek, hogy a nemeseknek a hódoltsági területen fekvő birtokai, az ott élő jobbágyok ügyeiben gyakran kerültek összeütközésbe a török bégekkel, az egri pasával, vagy azokkal a török adománybirtokosokkal, akik a magyar jogfelfogás szerint csak bitorolták javaikat. Közvetlen kapcsolatot nem vehettek fel velük, mert az 1659: 13. te. értelmében „törökös- ségnek” (turcismus) minősült volna, hanem csak a nádoron (vagy helyettesén) keresztül, ami hosszadalmas procedúra volt. Heves és Külső-Szolnok vármegye tisztikara mégis szigorúan tartotta magát a törvény betűihez, hiszen ő maga is ezt követelte meg a hódoltsági területén élőktől. A tizenöt éves háború idején és az azt követő években spontán kezdeményezésre alakultak ki az ún. parasztvármegyék, a parasztság fegyveres önvédelmi szervezetei elsősorban az „úton-útfélen csavargók”, a kóborló magyar végvári katonák és az ún. szabad hajdúk zaklatásai, sarcolásai miatt. Különösen hatékonyan működtek a Nógrádtól Zemplénig húzódó hódoltsági sávban és a hódoltságnak attól délre fekvő peremvidékén, így Heves és Külső-Szolnok megyében is, ahol a vármegyék elmenekülése folytán közigazgatási-közbiztonsági szempontból légüres tér keletkezett. Ezért a fosztogató katonákkal szemben kb. egy járásnyi terület felfegyverkezett falvainak küldöttei ún. concursus-okon (közös gyűléseken) paraszthadnagyot választottak, a községek élére pedig tizedeseket és veszélyhelyzetben fegyvert fogtak önvédelmi célból, úgymond ,. parasztvármegyét támasztottakA jobbágyság e kezdeményezését eredetileg az 1590-es évek törvényei is támogatták, sőt a nádor még 1620-ban is engedélyezte, hogy a parasztok közösségei a garázdálkodókat elfoghassák „és annak fölötte törvény szerént megölhessék és büntessék”. 57
