Heves megye történeti archontológiája (1681–)1687–2000 - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 14. (Eger, 2011)

Rövidítések jegyzéke

TISZTVISELŐI ÉLETPÁLYÁK vármegyei tisztségviselő, ekkor az első, Gyöngyösi járás szolgabírája lett. A megyei feladatok mellett Gyöngyösön 1703-tól megint a tanács tagjaként vállalt szerepet a mezőváros igazgatásában. Vármegyei és városi hivatali működésének 1705. február 15-én bekövetkezett halála vetett véget. Sz. J. Vár ally ay László, dr.1226 helyettes főszolgabíró, járási főjegyző Származásáról, születésének körülményeiről, iskolázottságáról - a doktorátuson kívül - és pártállásáról nincsenek fellelhető forrásaink. Családjáról csak annyit tudunk, hogy felesége Szabó Ilona volt, gyermekeik Éva, László, Árpád és Mik­lós. Hevesben új vármegyei tisztviselőként 1942 tavaszán mutatták be. 1942. április 15. és 1943. augusztus 20. között szolgabíróként tartották nyilván a Tisza­füredi járásban. Rögtön utána megyei aljegyzővé léptették elő, egyben a főispán az árvaszékhez rendelte. 1944. október 1-jétől szolgabíró lett a Hevesi járásban, de e hivatalviselése kezdetén, 1944. október 1. és október 12. közötti időre ideig­lenes jelleggel kinevezték helyettes főszolgabírónak az Egri járásba. Nem tudjuk, hogy meddig maradt hevesi járási szolgabíró (illetve jegyző), minden­esetre 1947 márciusában, mint megbízott járási főjegyzőt a főispán helyettes egri járási főjegyzővé nevezte ki, melyet 1948-ban még valameddig ő töltött be. További életpályájáról nem találtunk adatokat. K. Gy. Varga János, dr.1227 járási tanács vb-titkára, járási tanács vb-elnöke, járási hivatal vb-elnöke 1929. november 5-én született Bátorban. Apja Varga Ábel földműves, anyja Ficzere Rozália volt. 1959-ben vette feleségül Román Erzsébetet. Egy gyerme­kük született. 1226 HHL 1942. 92. p., 1943. 213. p., 1947. 31. p.; HML IV-407/c 8. rsz. hivatkozva 23.893/a.l942., 18.939/a.l944., 19.017/a. 1945.; HML XV-41. 1227 HMÖ irattára. Személyügyi iratok 596. dosszié; HML XV-41 14. rsz. 608. dosszié, 292. rsz.; HML XXIII-2/a 5. rsz. 533/1954. határozat; HML 301/a 11. rsz.; HML XXIII- 351/a 2. rsz.; HML XXXIII-l/a 39. rsz., HML XXXIII-l/b 29. rsz.; HML XXXIII-l/d 12. rsz. 31/1989. UB.; HML XXXV-29-3 617. rsz. 576

Next

/
Thumbnails
Contents