Heves megye történeti archontológiája (1681–)1687–2000 - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 14. (Eger, 2011)
Rövidítések jegyzéke
TISZTVISELŐI ÉLETPÁLY ÁK Sveticska Antal, dr.1195 főszolgabíró, járási főjegyző Felsőtárkányban 1892. november 5-én született. Születési neve Sveticska Antal Kálmán Ede. Apja Svetitska Antal községi jegyző, anyja Magyari Ilona volt. Érettségi vizsgáit Zomborban, az állami főreálgimnáziumban tette le. Jogi tanulmányait az Egri Érseki Jogakadémián az 1911/12-es tanév I. félévével kezdődően folytatta. Az I. világháborúban hadiszolgálatot teljesített. Hivatali pályáját Heves vármegyében 1923. június 19-én kezdte meg. Augusztus 9-én az alispán - mint helyettes szolgabírót - a pétervásárai járási főszolgabírói hivataltól ideiglenesen az Egri járáshoz helyezte át. Még ugyanabban az évben - 1923. december 18-án - szolgabíróvá választották, és újra Pétervá- sárára osztották be. 1924. június 24-én a Pétervásárai járásból ideiglenesen a hevesi járási főszolgabírói hivatalba került. 1927. május 26-án - mint a Hevesi járásba beosztott, s már tiszteletbeli főszolgabírót - a központi (egri) főszolgabírói hivatalba helyezték. 1929. november 26-án e tisztségében újraválasztották, de egyidejűleg a vármegyei központi igazgatásban kapott helyet. 1930. augusztus 26-án - egy megismételt közigazgatási választást követően - ismét az egri járási főszolgabírói hivatalban lett szolgabíró. 1932. május 26. után már a tiszafüredi főszolgabírói hivatalból rendelték a Pétervásárai járásba. 1936-tól - szolgabíróként - ismét az Egri járásban helyezték el. E tisztségben szolgált 1940. december 1-jéig, amikor üresedésben lévő állásra behelyettesített hevesi főszolgabíró lett. 1941. szeptember 15-én a törvényhatósági bizottság megüresedett állásra egri járási főszolgabíróvá választotta meg. 1943. március 1-jén belügyminiszteri rendelettel az Egri járásból a hevesi főszolgabírói hivatalba helyezték át. 1945. május 12-én ismét a vármegye központjába került. 1946-ban beosztott egri járási főjegyzővé választották, majd ugyanezen év augusztus 28-án nyugállományba küldték. Családi neve hivatalos iratokban Svetitska, Szvetitska, Szveticska változatban is előfordul. Felesége 1943. augusztus 27-étől Németh Éva volt, gyermekük Éva. Halála körülményeiről nem rendelkezünk adatokkal. K. Gy. 1195 Békássy 37. p.; HHL 1923. 145., 211. p„ 1924. 166., 211. p., 1927. 87. p., 1930. 159. p., 1932. 109. p„ 1935. 28. p., 1940. 205. p„ 1941. 178. p.; 1943. 76. p„ 1946. 49. p. hivatkozva 67/kgy., 13.906/a. 1946.; „Művelt elit” felvétel; HML IV-402/a 82. rsz. hivatkozva 90/kgy,1933., 8.933/a. 1933.; HML IV-407/c 8. rsz. hivatkozva 22.724/a.l943., 37.670/1943. B. M.; HML IV-416 171. rsz. 553