Heves megye történeti archontológiája (1681–)1687–2000 - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 14. (Eger, 2011)

Rövidítések jegyzéke

TISZTVISELŐI ÉLETPÁLYÁK A Pétervására és Vidéke Hitelszövetkezetnél igazgatótanácsi tagsággal rendelkezett. Elnöke volt a helyi kaszinónak és a Recski Olvasókörnek, díszel­nöke majd mindegyik pétervásárai járási egyesületnek. 1934 utáni sorsára vonatkozóan adatok nem voltak fellelhetők. K. Gy. Mikó Ferenc1120 behelyettesített főszolgabíró Egercsehi községben született 1918. október 4-én. Apja Mikó Ferenc segéd rak- támok, anyja Holéczy Albina volt. Érettségi vizsgáit Egerben, a ciszterci rend Szent Bemát Gimnáziumá­ban tett le. Jogi tanulmányait az 1936/37-es tanév első félévével kezdődően az Egri Érseki Jogakadémián végezte, majd 1940-ben Pécsett, az Erzsébet Tudo­mányegyetemen államtudományi doktorrá avatták. 1940. december 2-tól 1943. május 20-ig tényleges katonai szolgálatot, majd 1943. augusztus 19-től október 11-ig „különleges fegyvergyakorlatot” teljesített. Eközben egy évig orosz hadműveleti területen arcvonal szolgálaton volt. Rendfokozata tartalékos zászlós. Magyar Kisezüst Vitézségi Érem és a Tűzkereszt I. fokozatának viselésére szerzett jogosultságot. 1942 januárjában került Heves vármegye szolgálatába díjtalan közigaz­gatási gyakornokként. Ugyanazon év június 15-én díjas gyakornokká nevezték ki. A következő évben, január 1-jén a főispán fogalmazóvá léptette elő. 1943. május 31-én az Egri járásba osztották be, augusztus 3-án a Tiszafüredi járásba helyezték át, majd október 26-án a vármegye központjába hívták be, s az alis- páni hivatalba került. November 15-én a Hevesi járás főszolgabírói hivatalába helyezták át. 1943. december 16-án tiszteletbeli szolgabírói címet kapott. 1944. január 1-jén ismét a központba került, majd június 11-én Felnémet községhez osztották be. 1945. január 7-én a Pétervásárai járáshoz rendelték ki, s egyben behelyettesítettként a főszolgabíró teendőinek ellátására kapott megbízást. 1945 februárjában „az Egri Nemzeti Bizottság közbenjöttével a vármegye vezetősége” megbízta a Pétervásárai járás megszervezésével. Április 4-én azonban már az alispán előterjesztést terjesztett fel a főispánnak Mikó Ferenc ezen megbízatása alóli felmentésére és a központba történő visszarendelésére; ugyanakkor java­solta a főszolgabíró helyettesítésével dr. Murai László szolgabírót megbízni. Április 20-án az alispán már beosztottként helyezte vissza Mikót a Pétervásárai járáshoz, aki ezt követően megyei állásáról lemondott. A főispán a lemondást 1120 Igazság 2. évf. 8. sz., HHL 1942. 145. p.; 1943. 164., 213., 314. p.; 1944. 177. p.; „Müveit elit” felvétel; HML XV-41; HML IV-407/c 8. rsz.; HML XXXIII-l/a 178. rsz. 495

Next

/
Thumbnails
Contents