Heves megye történeti archontológiája (1681–)1687–2000 - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 14. (Eger, 2011)

Rövidítések jegyzéke

TISZTVISELŐI ÉLETPÁLYÁK 1942-től 1944. november 20-ig A Vármegye című hivatalos lap szerkesz­tője és a Magyar Sajtókamara Kiadói Főosztályának tagja volt. Betöltötte az egri közigazgatási tanfolyam ügyvezető igazgatói posztját, s több társadalmi egyesü­let tevékenységében vett részt. 1926-ban az Országos Gyakorlati Közigazgatási Vizsgabizottság tagjává választották meg. Széles látókörű tisztviselő volt: Olasz­országban, Németországban, Svájcban és Oroszországban járt tanulmányúton. Felesége 1923-tól Pápay Vratarics Klára, az Egri Műkedvelők Körének színésznője és rendezője volt. Gyermekeik Endre és Bánffy György Kossuth- díjas, Jászai Mari díjas színművész, Kiváló, Érdemes művész. Budapesten hunyt el 1972. október 12-én. K. Gy. Illinyi László, dr.1039 főszolgabíró, behelyettesített főjegyző Életpályájáról feltárható első forrásadat szerint 1920. július 15-től 1921. február 5-ig kisegítőként dolgozott a hatvani főszolgabírói hivatalban. Ebben a minőség­ben fogalmazói munkakört töltött be, mint büntető rendőrbíró, valamint munkás- és cselédügyi előadó. 1934 júniusában - mint tiszteletbeli főszolgabírót - tényle­ges főszolgabíróvá választották és szeptember 4. után a Hevesi járásba osztották be. Ezt a hivatalt 1940. december 1-jéig látta el, amikor Hunyadi-Búzás Endre után behelyettesített vármegyei főjegyző lett. (Lásd: Hunyadi-Búzás Endre, dr., főjegyző.) Ezt a tisztséget 1941. szeptember 15-ig, az új főjegyző megválasztá­sáig látta el. (Lásd: Szabó Gyula, dr., alispán). 1942 decemberében a belügyminiszter - mint tiszteletbeli vármegyei fő­jegyzőt és hevesi járási főszolgabírót - kinevezte az ideiglenesen visszacsatolt Máramaros vármegye alispánjává. 1945. május 12. után újra megbízták - ezúttal ideiglenes jelleggel - a he­vesi főszolgabírói hivatal vezetésével. 1946 augusztusában hevesi járási főjegy­zőként végelbánás alá vonták és nyugdíjazták. Felesége Ring Anna lett, gyermekük Etelka. További sorsárról információk nem voltak fellelhetők. K. Gy. 1039 HHL 1934. 72. p., 1940. 205. p., 1942. 240., 1946. 49. p. hivatkozva 61/kgy. 12.146/a. 1946.; HML IV-407/c 8. rsz. hivatkozva 19.170/a.l934., 25.427/a.l942. 433

Next

/
Thumbnails
Contents