Heves megye történeti archontológiája (1681–)1687–2000 - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 14. (Eger, 2011)

Rövidítések jegyzéke

TI SZÍ V1SELÖI ÉLETPÁ LY ÁK Érettségi vizsgáit Egerben tette le, majd az 1920/21-es tanév II. félévével kezdődően jogi tanulmányokat folytatott az Egri Érseki Jogakadémián, s 1923- ban sikeresen letette az államtudományi államvizsgát. Az I. világháborúban orosz hadifogságba került, s több fogolytábor lakója volt. 1921-ben szerelt le önkéntes hadapródi rangban. Heves vármegyénél 1921. szeptember 1-jén kezdte hivatali pályáját az árvaszéknél, s 1922 júniusában nevezték ki közigazgatási gyakornokká. 1923 januárjában a hevesi, majd februártól az egri járási főszolgabírói hivatalnál volt szolgálatban. 1923. június 19-én a törvényhatósági bizottság szolgabírónak vá­lasztotta, s beosztották a hatvani főszolgabírói hivatalban nyílt új szolgabírói állásra. 1926 januárjában a főispántól tiszteletbeli szolgabírói címet kapott. Tisztségében a törvényhatósági bizottság 1929. november 26-án újraválasztotta. 1934. június 4-én főispán! rendelettel Hatvanból Pásztora helyezték, s a pásztói szolgabírói kirendeltség vezetésével bízták meg. Innen 1936. november 1-jén Pétervásárára helyezték át, ahol 1940. december 1-jéig beosztott szolgabíróként teljesített szolgálatot. 1940 elején Práf Nándor után a Pétervásárai járás tűzren- dészeti felügyelői tisztségét is betöltötte. 1940. december 1. után saját kérésére visszahelyezték a hatvani járási főszolgabírói hivatalba. 1944. november 14-én elutazott Hatvanból, s 1945. május 11. napjáig nem tartózkodott a városban. Ekkor családjával együtt a Somogy megyei Vörs község melletti Batthyány- tanyán lakott, ahol sógora élt, és ahol márciustól április 28-ig a keszthelyi járási főszolgabírói hivatalban teljesített szolgálatot. Hatvanba történt visszatérése után, 1945. augusztus 4-én a főispán a távollévő hatvani járási főjegyző helyet­tesítésével bízta meg. 1945. december 5-én e minőségében tett jelentést az alis­pánnak a Hatvani járás és Hatvan település háborús károsodásáról és az élet megindulásáról. 1946 augusztusában hatvani járási jegyzőként úgynevezett vég­elbánás alá vonták és nyugdíjazták. 1947. február 7-én állásába visszahelyezték, s a főispán ismét a hatvani járási főjegyző helyettesítését bízta rá. Ezt a tisztséget egészen 1950. augusztus 15-ig - a főjegyzői hivatalok megszűnéséig - betöl­tötte. Valójában azután is hivatalban maradt, s 1953. március 23-ig a Hatvani Já­rási Tanács V. B. titkára volt. Hivatali működése idején tagja volt majd minden Hatvan városi jótékony és társadalmi egyesületnek. Hatvanban hunyt el 1970. január 27-én. Sírja a hatvani belvárosi temető­ben található. K. Gy. 415

Next

/
Thumbnails
Contents