Heves megye történeti archontológiája (1681–)1687–2000 - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 14. (Eger, 2011)

Rövidítések jegyzéke

TISZTVISELŐI ÉLETPÁLYÁK A vármegyei szolgálat mellett Gyöngyös városigazgatásában is szerepet vállalt. Először az 1711—1712-es hivatali évben lett a tanács tagja, s mellette még hadbiztos (commissarius), majd 1716-tól tíz éven át megszakítás nélkül ismét tanácsbeliként tevékenykedett. Ugyanekkortól újra megválasztották had­biztosnak is. Tisztségeit haláláig viselte. 1726. április 24-ét megelőzően hunyt el, mert az ekkori tisztújításkor már néhaiként említették. Sz. J. Csima Mihály955 szolgabíró Nemességére, családjára, birtokaira lásd: Csima János szolgabíró (apja) és Csi­ma István szolgabíró (nagybátyja). Felesége Ficsor Julianna volt. A vármegyei tisztviselők között 1723. augusztus 11-én említették először, amikor esküdtnek (Jurassor) választották. A következő években nem kapott semmiféle szerepet a megye életében, majd az 1731. október 22-én megtartott tisztújító közgyűlésen lett a tisztikar tagja. Ekkor választották meg szolgabírónak (judex nobilium, judlium) a Gyöngyösi járás élére. 15 éven keresztül, 1746. de­cember 29-ig folyamatosan hivatalában maradt. 1746. december 29-én táblabírói esküdtnek (assessor tabulae judiciariaé) választották meg. 1750. december 14- én szintén a törvényszéki esküdtek közé sorolták. 1754. május 8-át megelőzően halt meg. Sz. J. Csirmaz Árpád956 járási tanács vb-elnöke 1927. július 18-án született Egercsehiben. Apja Csirmaz István, anyja Kerék­gyártó Rozália volt. 1950. augusztus 19-én kötött házasságot Dibalszky Mar­gittal. Két gyermekük született. Tanítói oklevelét 1949. június 25-én kapta meg. Heves vármegye tanfelügyelője 1949. augusztus 30-án nevezte ki állami helyettesítő tanítónak a Bekölcei Állami Általános Iskolába. A tankerületi fo­955 Orosz 53-54. p.; HML IV-l/a 14. rsz. 665. p., 16. rsz. 262. p., 20. rsz. 6., 566. p., HML IV-l/b 618-619. rsz. 695. rsz.; HML IV-7/e 5-9. rsz. 956 Cseh 199., 293., 313., 373. p.; HML XV-41 36. rsz. 2301. dosszié, 50. rsz.; HML XXIII-2/a 5. rsz.: 533/1954. határozat: vb-elnöknek történt megválasztását a megyei tanács jóváhagyta 1954. december 14-én., 8. rsz. 277/1956. határozat; HML XXXIII-l/a 178. rsz.; HML XXXIII-l/b 112. rsz.; HML XXXIII-l/d 40. rsz. UB. 40/2000. 366

Next

/
Thumbnails
Contents