Heves megye történeti archontológiája (1681–)1687–2000 - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 14. (Eger, 2011)
Rövidítések jegyzéke
TISZTVISELŐI ÉLEIPÁLY ÁK Almásy Sándor914 kerületi kormánybiztos 1874. november 10-én született Jászberényben Sándor Mártonként. Apja Almásy Antal földbirtokos, anyja Vagner Alojzia volt. Középiskoláit szülővárosában végezte. 1897-ben a budapesti egyetem jogi karán szerzett diplomát. Ezt követően Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye szolgálatába állt, hamarosan a Gödöllői járás helyettes szolgabírája lett. 1898-tól Kiskőrösön volt szolgabíró, majd később Dunavecsén főszolgabíró. 1905-1906- ban tevékenyen részt vett a Fejérvári-kormány elleni ún. nemzeti ellenállásban. Ezt követően 1907-ben pomázi főszolgabíróvá választották, ahol igen nagy népszerűségre tett szert. Az egyik legjobban képzett közigazgatási szakember volt a vármegyében. 1915-ben megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét. 1916-ban miniszteri biztossá nevezték ki, és ebben a beosztásában 14 törvényhatóságnál tevékenykedett. 1918-ban lemondott hivataláról, és visszatért Pomázra főszolgabírónak. A Tanácsköztársaság alatt politikai fogolyként bebörtönözték. 1919. október 23-tól Heves, Hont és Nógrád vármegyék kormánybiztosaként működött 1920. június 5-ig. 1921-ben már nyugat-magyarországi kormány- biztosként vezette a soproni népszavazást és a nyugat-magyarországi felkelők lefegyverzését. 1922-től Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, majd 1923-tól egyidejűleg Bihar vármegye főispánja volt. 1927-ben nyugállományba vonult és Pomázra költözött. 1958. október 24-én hunyt el Pomázon. K. M. Asztalos Miklós, dr.915 megyei tanács vb-elnökhelyettese 1943. december 30-án született Istenmezején. Apja Asztalos Imre vájár, anyja Gulyka Margit. 1966-ban végzett a Marx Károly Közgazdasági Egyetemen. 1975-ben ugyanitt közgazdaságtudományi doktori címet, valamint a Közgazdasági Továbbképző Intézet közgazdaság-elméleti szakán szakközgazdász diplomát szerzett. 1966-tól volt párttag. 1979-ben az MSZMP Politikai Főiskola öt hónapos továbbképzésére járt. 1988-ban a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián vett részt továbbképzésen. 914 KMKA 1:9. p.; MLL 1932. 338. p.; MPL 1 1914-1929. 1:9. p.; MTL 1930. 12. p.; ÚÉML 1:97. p.; HHL 1919. 138. p., 1920. 109. p.; JNSZML Jászberény 1874. évi keresztelési anyakönyve. 834/1874. sz. bejegyzés. 915 HMÖ irattára. Személyügyi iratok 582. dosszié. 333