Az 1956-os forradalom és megtorlás Heves megyei dokumentumai - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 12. (Eger, 2006)
II. A forradalom napjai
Az elnökség tagjai közül Rákóczi Lajos, a városi tanács munkástanácsának elnöke elmondta, hogy rövidesen átszervezik a városi tanács apparátusát, megszűnik a begyűjtési osztály, viszont bővítik a mezőgazdasági és a kereskedelmi osztály apparátusát. Az észszerű átszervezés folyamán elsősorban azokra számítanak, akik az elmúlt évtizedben is a nép, a dolgozók érdekeit képviselték. A közigazgatási szervek jó munkájához azonban elsősorban rendre és nyugalomra van szükség. Éppen ezért szükséges az, hogy a földművelő lakosság is megfelelően - a most már valóban szabad piacon - lássa el a lakosságot élelemmel, ezen kívül lásson hozzá az őszi mezőgazdasági munkákhoz. Sokan keresik fel a városi tanácsot lakásügyben, ezek között igen sok a régi háztulajdonos, aki jogosan követeli vissza kiigényelt lakását. Kéréseik valóban helytállóak, azonban egy kis türelemre, rendre, nyugalomra van szükség, amíg törvényes keretek között visszakaphatják, s vissza is kapják lakásaikat. Az is sokat segít a lakáshelyzeten, hogy több volt hivatali és egyéb helyiségeket alakítanának majd át lakásnak. Mindez rövid idő kérdése, s mihelyt a nyugalom és a rend országosan is helyreáll, az elmondottakon kívül még a város lakosságának több fontos kérdésére is megfelelő orvoslást ad a városi tanács. Dr. Baranyai Ferenc ügyész, a jogügyi bizottság elnöke arról tájékoztatott, hogy megalakult az ügyészség forradalmi tanácsa. Az ügyészség dolgozói a törvényesség követelményeit szem előtt tartva végzik munkájukat a haza és a szabadságharc érdekében. Folyamatban van a rendőrség és a nemzetőrség karhatalmi szerveinek teljes kiépítése, s az ügyészség ezekkel összhangban igyekszik dolgozni. Folyamatban van a politikai foglyok ügyének felülvizsgálata is, s természetesen a forradalmi törvényesség keretei között. A jogügyi bizottság célja a törvényesség betartása, s minden pánikhangulat megszüntetése nemcsak Egerben, hanem a megye egész területén. Most dolgozzuk ki a nemzeti forradalmi tanács jogügyi helyzetére, szerepére vonatkozó jogszabályokat, s a többi szervekkel való kapcsolatának szabályait. Az ügyészség dolgozói különben állandóan szolgálatot tartanak és kérik a lakosságot, bármikor bizalommal forduljanak hozzájuk panaszaikkal, ügyes-bajos dolgaikkal. A mezőgazdasági bizottság tagjai október 31-én este üléseztek, s a 24 tagra bővült bizottság már 10 tagot delegált a forradalmi tanácsba. Az ülésen több fontos határozat született, ezek között szó volt arról, hogy vasárnap délelőtt a városi tanács nagytermében nagygyűlés lesz a város földműves lakói számára. Itt a jelenlegi politikai helyzettel, az elmúlt napok eseményeivel ismertetik meg a lakosságot, s ezen kívül szó lesz az őszi mezőgazdasági munkákról, majd több közérdekű dologra adnak választ a megjelenteknek. A szüret már véget ért, jelenleg a zöldség- és a répafélék betakarítása van még soron, majd a jövő évi kenyérre, a szántás-vetésre kell gondolni. Ezek most a legfontosabb teendők a mezőgazdasági bizottságaink előtt, ezen kívül élelmiszergyüjtést is akarnak szervezni a budapesti lakosság megsegítésére. 196