Az 1956-os forradalom és megtorlás Heves megyei dokumentumai - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 12. (Eger, 2006)
I. A forradalom előzményei
A sztálini totalitárius diktatúra az élet minden területét uralta, az emberek mindennapjait áthatotta. Az állampártként hatalmat gyakorló Magyar Dolgozók Pártja (MDP) - élén a híres-hírhedt ún. négyes fogattal (tagjai: Rákosi Mátyás, Gerö Ernő, Farkas Mihály és Révai József) - jól szervezett elnyomó apparátussal rendelkezett. A rezsim viszonylagos stabilitása a társadalom egészére kiterjedő megfélemlítéssel és a legkisebb ellenállás azonnali megtorlásával volt biztosítható. Legfőbb eszköze az Államvédelmi Hatóság (AVH) volt, amely közvetlenül az MDP vezetőinek, főként Rákosi Mátyásnak és Farkas Mihálynak volt alárendelve. A megfélemlítés első számú célpontjai a politikai ellenfelek voltak, és mindazok, akiket származásuk, korábbi életútjuk miatt annak minősítettek. De nem csupán a hivatalosan is ellenséggé nyilvánítottak, az ún. osztályellenség tagjai retteghettek, a „párt ökle ", az A VH lesújtott a tervet nem teljesítő munkásra, a földjéhez ragaszkodó „kispolgári" szemléletű parasztra, az „ellenséges" eszméket terjesztő értelmiségire, egyházi személyiségre. A legnevesebb politikai ellenfelek emigrációba kényszerültek, az itthon maradottak közül sokan börtönbe vagy internálótáborba kerültek, vagy egy különleges eljárás, a kitelepítés 7 7 áldozataivá váltak. A megfélemlítésen alapuló politika hangsúlya egy idő után a párton belüli ellenségkeresésre helyeződött át. Halálos ítéleteket eredményező koncepciós perek egész sorozata indult el, melynek nyomán hithű kommunistákat végeztek ki (pl. Rajk Lászlót), illetve ítéltek súlyos börtönbüntetésre (pl. Kádár Jánost, Donáth Ferencet, Haraszti Sándort, Aczél Györgyöt). A súlyos anomáliák és a romló életkörülmények ellenére a mindent átható sikerpropaganda és néhány kétségtelen eredmény (pl. a szociális és egészségügyi ellátásban, az oktatásban, a tömegközlekedésben, a falvak villamosításában) sokakban hosszú évekig éltette a reményt, hogy a problémák nem a rendszer lényegéből adódnak, a szocializmus megreformálható. 1953-ban, Sztálin halálát követően — szovjet instrukcióra - változások következtek be a magyar belpolitikában. Az MDP agrárpolitikájának túlzásait ellenző Nagy Imrét tették meg miniszterelnöknek, de Rákosi továbbra is a párt első embere maradt. Nagy Imre új szakaszként meghirdetett politikája korrigálta a gazdaságirányítás legextrémebb túlkapásait, engedményeket téve ezáltal az agráriumnak és a parasztságnak (eltörölték a kuláklistákat, lehetővé tették a kilépést a termelőszövetkezetből stb.) Lépéseket tett továbbá a politika, a közélet és a mindennapok terrorjának fellazítására: megszűnt az AVH önállósága, elkezdődött a kommunista elítéltek rehabilitálása, véget vetettek a kitelepítéseknek, felszámolták az internálótáborokat stb. Nagy Imre rövid időn belül bekövetkezett népszerűsége nem csupán intézkedéseinek volt köszönhető, hanem megnyerő, közvetlen politikusi magatartásának is. 7 7 A kitelepítés során az „osztályidegen elemeket", illetve akiket önkényesen annak minősítettek, városokból kis településekre száműzték, ahol áldatlan körülmények között, nehéz fizikai munkát végezve kellett élniük. 58
