Az 1956-os forradalom és megtorlás Heves megyei dokumentumai - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 12. (Eger, 2006)

Az 1956-os forradalom rövid története Heves megyében

így sikerült Kádár századost a közelben lévő kórházba vinni. (Sérüléseit az orvo­sok nyolc napon túl, de húsz napon belül gyógyulónak minősítették.) Az események idején Egerbe érkező és a rendőrség épületében tartózkodó Gyurkó Lajos vezérőrnagy 6 0 a rendőr századossal történt incidenst hallva kezébe ragadta a dolgok irányítását. Egy mintegy tízfős raj élén kivonult a Széchenyi útra, ahol minden indok nélkül lövéseket adtak le az ott csoportosulok felé. A lövöldözésnek két halálos áldozata lett (Uza Sámuel tizenöt éves asztalosipari tanuló és Dézsán József huszonkét éves egri lakos), és többen megsebesültek. Ezután Gyurkó visszatért a BM Heves Megyei Főosztályának épületébe, és táv­beszélőn Füzesabonyból berendelte a karhatalmi egységet, majd pártvezetők, rendőri és katonai parancsnokok részére értekezletet hívott össze, amelyen részt vett a várost megszálló szovjet katonai csapatok parancsnoka is. Gyurkó a megbeszélésen szemrehányóan közölte, hogy a Széchenyi utcában neki kellett rendet teremtenie. A Népújság főszerkesztőjének utasítást adott egy kijárási tilal­mat elrendelő falragasz készítésére, melynek hamarosan meg kellett jelennie az utcákon és végül elrendelte, hogy a karhatalom másnap megerősítve járőrözzön. December 12-én, az országos sztrájk második napján kevesen dolgoztak Egerben, az iskolákban szünetelt a tanítás, így a város főutcáján a délelőtti órák­ban igen sokan tartózkodtak, de tüntetést senki sem szervezett. A Dobó István laktanyából két raj (együttesen kb. ötven fő) karhatalmista indult a belváros felé. Az egyiket Lintallér László százados, a másikat - a füzesabonyit - Budai György őrnagy vezette. A két csapat a főutcára már együttesen érkezett Lintallér százados parancsnoksága alatt. Itt a tömeg szidalmazni kezdte őket, és valaki almacsutkát dobott közéjük. Erre Lintallér kiadta az „Oszolj! Tűz!" vezényszót, mire több géppisztolysorozat dördült el. A sortűz következtében hatan vesztették életüket: Bóta István (17 éves), Tóth József (31 éves), Bóta Antal (26 éves), Dr. Nagy József (36 éves), Tóth Sándor (31 éves) és Rezső Ferenc (29 éves); tizen­kilencen megsebesültek. December 14-én, amikor a sortűz egri áldozatait temet­ték, a kiegészítő parancsnokság karhatalmi raja újra készenlétben állt. A temeté­seken harminc fő hozzátartozón kívül más nem vehetett részt, s a karhatalmisták arra is parancsot kaptak, hogy amennyiben mégis csoportosulást tapasztalnak, azt minden eszközzel fél kell oszlatniuk. A tragikus esemény mély megdöbbentést váltott ki a város lakosságából. A katonaság helyi alakulatánál több addig ingadozó tiszt és tiszthelyettes kérte leszereltetését. A létszám annyira lecsökkent, hogy a belső szolgálatot már csak a karhatalmisták segítségével tudták ellátni: emiatt a raj állománya négy főre 6 0 Gyurkó Lajos vezérőrnagyot az Egri Kiegészítő Parancsnokság politikai helyettese hívta Egerbe. Gyurkó a kommunista hatalom legvéresebb kezű támaszai közé tartozott, aki a forradalom ideje alatt (október 27-én) Bács-Kiskun megyében repülőről lövetett a tüntető tömegbe. A tiszakécskei véres akciónak 17 halott és 110 sebesült áldozata volt. 34

Next

/
Thumbnails
Contents