Az 1956-os forradalom és megtorlás Heves megyei dokumentumai - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 12. (Eger, 2006)

IV. Megtorlás, a forradalom utóélete

ben Nagy Imrét, Gimes Miklóst és Maiéter Pált halálra ítélik. A halálos ítéleteket másnap végrehajtják, s ez nemzetközi méretű felháborodást vált ki. A tömeges és súlyos ítéletek meghozatalát nem egyszerűen a bosszúállás motiválja, legalább ennyire szem előtt tartják az elrettentést, a lázadás megismétlődésének a megakadályozását is. A teljes igazsághoz hozzátartozik: Kádár óvatosan lavírozik a társadalom kellő arányú megfélemlítése és parttalan rettegése között, ugyanis nem érdeke a Rákosi-korszak sztálini terrorhangulatát visszahozni. A megtorlással párhuzamosan folyik a kommunista hatalom megszilárdítása. A rendteremtésen és az államigazgatás restaurálásán kívül jelentős eredményt a mezőgazdaság kollektivizálása terén tudnak felmutatni, 1961 tavaszára a parasztság döntő része bekényszerül a téeszekbe. Kádár hatalmának megszilárdítása után fellép a szélsőbal ellen is, eltávolítja a sztálinista kádereket a hatalom közeléből, kizáratja a pártból a Szovjetunióban élő Rákosit és Gerät. A megtorlások még javában folynak, amikor meghozzák az első részleges amnesztiarendeleteket. 1959 áprilisában a két évnél nem hosszabb börtönbüntetést kapott elítélteket engedik szabadon, majd egy évvel később a 6 évet meg nem haladó büntetéssel sújtottakat. Egyéni kegyelemmel szabadult a Nagy Imre-per több elítéltje, Tildy Zoltán, Donáth Ferenc, valamint a neves író, Déry Tibor, akinek kiszabadításáért nemzetközi mozgalom indult. A belső stabilizáció megteremtése után Kádárék elérkezettnek látják az időt a nemzetközi elszigeteltségből való kitörésre, ezért 1962-ben hosszas, titkos tárgyalások folynak Washingtonnal az általános amnesztia kérdésében. Az egyezkedés eredményeként az ENSZ közgyűlése nem tűzi napirendre a ,, magyar kérdést", Kádár pedig 1963. március 21-én az új országgyűlés alakuló ülésén bejelenti az általános amnesztiát. Az amnesztia nem terjed ki azokra (több száz elítéltről van szó), akiket gyilkosság vagy hűtlenség vádjával ítéltek el, valamint a visszaesőkre sem, függetlenül attól, hogy miért voltak korábban büntetve. Az elkövetkező évek, évtizedek „kádárizmusában ", a vasfüggöny mögötti „legvidámabb barakk"-ban soha nem voltak egyenrangú állampolgárok az 56osok. Nem csupán a büntetőeljárások sújtották a forradalom résztvevőit, hanem elbocsátások, a hivatás gyakorlásától való eltiltások, a képzettségüknek megfelelő munkából való kizárások, fiatalok esetében az egyetemről vagy főiskoláról történő eltávolítás. De egyéb retorziók is sújtották őket: sokáig nem kaphattak útlevelet, gyermekeik kevés eséllyel jelentkezhettek felsőoktatási intézménybe, s a politikai rendőrség számos 56-ost évekig, évtizedekig megfigyelés alatt tartott. 340