Az 1956-os forradalom és megtorlás Heves megyei dokumentumai - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 12. (Eger, 2006)

III. Ellenállás és restauráció

ságot szolgai módon értelmezték. A magyar viszonyok mások, itt másképp éltek és élnek az emberek. A szolgai másolások nem szolgálják és nem szolgálták a szovjet-magyar barátságot. A tömegeknek jogos volt a felháborodása, hogy gazdasági kérdésekben is sokszor háttérbe szorultunk. Felvethető, hogy miért hagytuk ezt? Az 1953 júniusi központi vezetőségi ülés után azt remélte a pártaktíva, hogy változás történik, de nem történt változás, megmaradtak a régi, néptől elszakadt vezetési módszerek. Ezután a párt már nem volt egységes. A XX. kongresszus után megint az a remény töltötte el a magyar kommunistákat, hogy majd most lesz alkalom arra, hogy változtassanak a vezetési módszeren. Megint nem történt semmi, azt akarták bebizonyítani, hogy nálunk olyan hibák, amit a XX. kongresszus felvetett, nincsenek. Bár a XX. kongresszus után egyre jobban követelte a párttagság a változást, ez még sem történt meg. Mindenkit, akik ilyen értelemben felszólaltak, frakciósnak, demagógnak, pesszimistának bélyegezték. [...] A fasiszta rendszernek sok embere maradt, akik nem számolódtak fel, várták az időt, szervezkedtek, hogy majd le tudjanak csapni. A nyugati körök kihasználva a párt hibáit, állandóan uszítottak és az nagymértékben hozzájárult a súlyos állapotok kirobbantásához. Ezek azok, amelyek a súlyos dolgoknak leginkább kirobbantói voltak. [...] Később összekeveredett a forradalmárok és az ellenforradalmárok csoportja. Én a tüntetők között voltam, egyik réteg kiabálta: éljen a párt, másik, kisebb rétege pedig: vesszen a párt, halál a kommunistákra. Ha nem hívjuk segítségül a szovjet hadsereget, valóban visszaállították volna a kapitalizmust. Az ellenforradalmat bizonyítja az is, hogy milyen nagyszerűen irányított katonai erőik voltak már 23-án este. Ha ez valóban békés tüntetésnek indult, hogy létezett, hogy ilyen jól ki tudták választani azokat az épületeket, amelyek elfoglalása fontos volt. Mindezt azért fontos látni, mert az elégedetlen emberek, akik a hibák ellen harcolnak, nem akartak ellenforradalmat, de mégis azokat segítették. Az Ideiglenes Központi Bizottság úgy szögezte le, hogy ez nem volt forradalom. Ez nem forradalom, hanem ellenforradalom volt. Ellenforradalomnak kell mondani és eszerint is fogunk eljárni azokkal szemben, akik szerveztek és szervezik ezt. [...] El fog jönni az az idő, amikor Nagy Imre, aki elsősorban felel ezért, megválaszolja, hogy miért cselekedett így. Nagyon sok fegyver van még kint olyan emberek kezében, akiknél nem szabadna lenni, és nem is nyugszunk addig, míg ezeknél fegyvert találunk. Az ellenforradalmi erők nagyszerűen át tudtak állni a fegyveres harcról a politikai harcra, amely azt mutatja, hogy nagyszerű vezérük van a háttérben. A budapesti munkástanács újságot követel, a magyar kormány ezt természetesen megtagadta. A kormány támaszkodni kíván a munkástanácsokra üzemi vonalon, de nem kíván kettős hatalmat. A legjobban a munkás-paraszt kormány képviseli a dolgozók hatalmát. Hallom, hogy az itteni munkástanács is lapot követel. Ok a 297