Az 1956-os forradalom és megtorlás Heves megyei dokumentumai - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 12. (Eger, 2006)
II. A forradalom napjai
162. Az Egri Finommechanikai és Vasipari Vállalat Munkástanácsának levele megalakulásáról - a MEFESZ-nek MEFESZ Elnökség Helyben Közöljük, hogy vállalatunk dolgozói, csatlakozva a Borsod megyeiek felhívásához, 1956. október 27-én 7 órakor az üzemek udvarán munkástanács választásra gyűltek egybe. A tanácstagok választása nyílt szavazással történt. A munkástanács tagjai olyan dolgozók lettek, akik eddigi magatartásukkal kiérdemelték dolgozó társaik bizalmát és megbecsülését. Még délelőtt megtartotta a munkástanács első ülését, melyen a 23 tagból álló munkástanács megválasztotta 7 tagból álló igazgató tanácsát. Az igazgató tanács elnökéül egyhangúan Farkas József főkönyvelőt jelölte a tanács. Első napirendi pontként Székíy Zoltán ismertette a munkástanácsok feladatát s legsürgősebb tennivalóit. Második napirendi pontként a tanács megtárgyalta a politikai helyzetet, s leszögezte, hogy a borsodiak álláspontjára helyezkedve szilárdan kitartunk követeléseink kormány részéről történő teljesítése mellett. Nem helyeseljük a kormány időt húzó politikáját, s követeljük, számolja fel végre Nagy Imre kormányának kibontakozását gátló, a kormányban résztvevő rákosista, gerőista klikket. Ugyancsak nyomatékosan követeljük a szovjet hadsereg azonnali kivonását úgy Budapestről, mint az ország egész területéről. Ezen követeléseink mellett kitartunk, s az egészségvédelem, közlekedés, szociális szolgáltatásokat végző dolgozókon kívül sztrájkba lépünk. Foglalkozott a munkástanács a vállalatnál lévő olyan személyek ügyével, akik a Rákosi-féle terror és besúgó rendszerben dolgozó társaikkal durván bántak, besúgó és spicli voltukat arra használták fel, hogy munkás társaikon élősködjenek. Ha ez ellen azok tiltakoztak, az AVH-val fenyegették őket. Ilyen magatartásáért a munkástanács eltávolította Indig Imre pártbizottsági és üb-tagot 13 4, valamint J. B. AVH százados feleségét. A munkástanács ezen határozatát azonnal végrehajtotta. Több kisebb mértékben, de hasonló magatartást tanúsító dolgozót figyelmeztetésben részesített. A munkástanács megvitatta a vállalat jelenlegi helyzetét és megállapította, hogy a közelmúltban sok olyan személy nyert alkalmazást a vállalatnál, akire semmi szükség nincs, melyek bérét a munkások bére terhére fizették rokoni vagy egyéb protekciós alapon. A tanács úgy döntött, hogy kidolgozza a vállalat 13 4 Üb = üzemi bizottság. 160