Pesty Frigyes: Heves vármegye helynévtára - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 11. (Eger, 2005)
A föld minémüsége: kétféle homokos és fekete föld, ezen igen különböző földvegyületet a Tarna folyó választja el, közel a folyóhoz fekete homok, messzebb menve a homok mindig silányabb lesz, míglen a határ szélén semmit sem termő futóhomokká fajul el, a Tárnán inneni földek jó termő fekete agyaggal, melyek urasági földek. Folyóvize: a Tarna, mely Kápolna alatt, az úgynevezett Újsor végén (mely a község északi részén fekszik és zsellérházakból áll) ömlik a határba, természetes határt képez a kompolti és kaáli rétek között; mely hóolvadáskor s néha nyáron, gyakori esőzés alkalmával, midőn medre megdagad, kicsap. A falu alsó végén és déli részen áll mintegy 1000 négyszögölet képező posványos hely, mely nedves időjárás alkalmával megtelik, száraz időben pedig egészen víz nélkül van, melynek medre mostan már igen csekély, hanem hajdanta többeknek emlékezetére lóúszatóul szolgált. Népesség az 1865. évi összírás szerint 1545 lélek, kikből 356 családfő. Vallása: 6 ágostai vallásún és 6 izraelitán kívül mind római katolikusok. Nemzetiségre 68 magyar családon kívül 205 sváb család lakja, de ezek is mind meglehetősen beszélik a magyar nyelvet, sőt a fiatalabb nemzedék, főképp férfiai jobban mint a sváb nyelvet. Ezen magyarosított svábok azon bevándoroltak, kik 1753-ban gróf Grassalkovich Antal által behíva Alsatiából 101 8 s ennek vidékéről gróf Grassalkovich Antal kompolti birtoka megtelepítésére bejöttek, sok ezek közül a kölni érsekség jobbágya volt, Pestig a Dunán jöttek, innét a fent említett gróf szállíttatá őket Kompóltra, hol is azonnal lakhelyeik építéséhez fogtak, és grófuktól 42 úrbéri állományú földet nyervén, földmíveléssel és dohánytermesztéssel foglalkoztak. Az akkoriban épült házak - miután a szomszéd falu magyar lakosaitól félvén két gazda épített egy udvarra - nem voltak oly erős anyagokból építve, hogy az idő viharainak ellentálljanak, a múlt század vége felé ezek leroskadván, a szorgalmas lakosok új házak építéséhez fogtak a régiek helyett, s úgy épültek azon szilárdabb anyagú házak, melyeket most lakják, mellyel Kompóltot általános vélemény szerint Heves legszebb falujává alkoták. Ezen nemzedékek a szomszéd magyar földmívelőknél aránylag nagyobb vagyonra vergődtek, házaik külcsínének megfelelő utcára lévő szobáik többnyire padlózván, nem ritka helyen látni festett agyag kályhákat és fénymázas 101 9 bútorokat, sőt néhol pamlagokat is, öltözetük csinos, jellemükre nézve istenfélők és engedelmesek a felsőség iránt. Fő iparágak: a dohánytermesztés, melyet kitűnő szorgalommal visznek, a búza, rozs, árpa, zab, burgonya, kender és kevés gyümölcs, mely termény a házi szükségletet fedezi. Az itt termett dohány a debrői és verpeléti fajhoz 101 8 Alsatia Elzász újlatin neve. - Révai Nagy Lexikona, 1911.1. 475. 101 9 Itt politúrozott bútort jelent. 315