Az 1848–49-es I. magyar hadtest iratai II. A januári újjászervezés és az első sikerek - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 10. (Eger, 2004)

Okmányok

14. Miskolc, 1849. január 7. Mészáros Lázár jelentése az OHB-nak Szináról 4-idék írt jelentésemhez" 1 3 nem csatolhatok még több más részletet, mivel még csak seregromokat látok. Nagyobb gyalázat egy vezéren nem történhet, mint rajtam, hogy anélkül, hogy az ellenség kergetett volna, úgy szerteszéjjel poroljon egy sereg. A tiszteknek felét agyon köllene lövetnem, mivel nagyobbára ezek voltak az okai a gyalázatos megfutamlásnak. 10 ágyút hagytak ottan, mind annyi sebesedteket. A lovas nemzetőrök voltak az elsők mindenhol a futásban, utánok mentek a gyalogok, és még később a huszárok is. A Coburg-huszárok 3 csapatja, 10 4 a 26-dik zászlóalj 5 századával igen kevés gyávák kivételével, rendben hozták magokat hátra, az elsőket Uj kapitány, a másodikat Beöthy kapitány vezette; az ellenséget, mely őket az országúton követte, rend és bátorság mutatása által respektusban tartották, úgyhogy megtámadni nem merte őket. Rembowski lengyel vezető a legszélsőbb jobbszárnyon szinte rendben jött, és csak egy ember hiányával vissza. A 42-dik zászlóalj Bulharyn oberster"' 5 sugallata és Csermelyi táborkari kapitány 10 6 buzdítása által egy völgyön oly közel jöttek az ellenség ágyúihoz, hogy ha 50 lépést elöl haladnak, két ágyút fognak el, és a győzelem bizonyos; hanem ahelyett a fejek fölött röpülő golyók miatt lebukdácsoltak, és midőn a közel álló nyíregyházi zászlóalj, 10 7 mely a középen 6 ágyúval az elsők [között] futottak, ők is oly rendetlenül visszafutottak, hogy alig van még ma is kétszáz ember együtt, a nyíregyházi 43-dikból, úgyszinte mind Szabolcsnak futott. A 20-dik egy jó darab ideig kitartotta a tüzet és sokáig állott, de a tartalékban és háta megett levő 43-dik és borsodi önkéntesek megfutamlása után ők is elszéledtek. Itt Pulszky ezredes, Németh őrnagy, Uj és más némely tisztek, amint segédeim, főhadnagy Réz [a] Sándor-huszároktól, Ságy főhadnagy a 26-i zászlóaljnál, gróf Keglevich Gyula bátorították a népet, de hiába; az első mint vezénylő, hidegvérűségének jeleit adta a vezénylő tehetségének. Én is itt levén, hiába rekedtem el, Ságy segédtisztemnek lovát mellettem lőtték el. Itt a közepén is oly derekast és kereszttáját célzott az ellenség, hogy egy kis hátrahúzódásnak helye lehet vala, mit annál jobban Iehete tenni, mivel völgy fedezte volna őket, hanem ahelyett tökéletesen megfutottak; ha itt csak egy ellenséges lovasosztály űzőbe visz, mit könnyen tehete. úgy mind elfoghatta volna. E közvitéz a 8-dik huszárezredből, Vantsek, midőn a tisztet gyalog látta, maga szállott le, és az úton szaladó és fegyvereiket dobáló legénység fegyvereiből hatot hozott haza, miért is 20 pp forintot ajándékoztattam neki. Ennek a balszárnyán állottak egy osztály Lehel-, Hunyadi század, és 60, 6-dik Hunyad 1™ ezredbeli lovas legénység; ezeket küldém, mihelyest egy árkon keresztülvonultak. Perczel őrnagy segítségével, mely a tornai út felül támadta meg az ellenséget, amely ha öt percig kiállja a tüzet, az ellenség, oldalába véve, Kassába vonulni köteleztetik. Ehelyett lovas nemzetőrei megfutamodván, ezt pedig a Hunyadiak látván és Lehelek, rendetlenül hátrálni kezdtek, kikkel a Württemberg­huszárok, elesvén derék főhadnagyok, Csinálósy (de később a konfúziótól feleszmélvén) szintén visszafutottak. Perczel őrnagy dandára szinte rendetlenül hozta magát hátra, bár a tüzet egy darabig jól kiállották, hanem Tornán nagyobb része megént összegyülekezett. Soha rosszabbul felszerelt (lovakat kivéve) álgyúkat nem láttam, mert ezek régi exercirozó lafettákon jöttek, úgyhogy tengely- és lafettatörés volt legfőbb oka öt álgyú elvesztésének, a többi öt 10 3 Nem ismerjük. "" 3 szakasza. 10 5 Ezredes. 10 6 Csermelyi Lajos őrnagyi rangot viselt. 10 7 A 43. honvédzászlóalj. 10 8 Helyesen Württemberg. -28-

Next

/
Thumbnails
Contents