Az 1848–49-es I. magyar hadtest iratai II. A januári újjászervezés és az első sikerek - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 10. (Eger, 2004)

Okmányok

Folyó hó 27-kén délután 3 óra tájba felszólítattam egy magas, s deli termetű szép férfi tiszt által (kinek nevét nem tudom), hogy a hídon lévő vassrófoknak kulcsait adnám ki, azon kérdésemre, mire akarná azokat használni? azt válaszolta, hogy a hídnak egy részét felsőbb parancs következtében le akarnák rombolni, vagyis a vízre lebocsájtani; minekutánna azt én rövid idő alatt meg nem történhetőnek állítván, 4 srófkulcsot a vasas kamrából magam felcipeltem és általadtam a fenn említett tiszt úrnak; aki is kevés idő múlva visszatérvén próbatevő útjából, jelenté, hogy be lévén a srófoknak metszései kátrányos egyvelékkel mázolva, azokat ezen gyenge erejű kulcsokkal megfordítani sem lehet, letétetvén nálam a kulcsokat, eltávozott, s ez urat többé nem is láttam. Kevés idő teltével jön hozzám az álladalmi béres, Tóth Károly azon jelentéssel, hogy Krakker Mátyás álladalmi ácsmester felsőbbi katonai parancsnokság rendeleténél fogva izenteti hozzám, hogy az álladalmi ökörfogatokat minden percben készen tartsam a híd padlóinak kivontatására; kinek is azonnal megmondtam, hogy a vontató taligákat tüstént rendbeszedvén, úgy tartsa készen, hogy a padlókat három fogatokkal is vontathassuk; a hídi embereinknek is megparancsoltam magokat a rakamazi oldalon munkálatra készen tartani, de parancs hozzám nem érkezvén, ebbéli rendeletemnek eredménye nem lett. Már mintegy bizonyosnak hívén a hídnak leromboltatását, bútoraimnak pakolásához fogtam családom, s minden cselédségemmel, midőn ilyképpen foglalatoskodnék, érkezik hozzám Radványi Gábor tokaji polgár, azt adván értésünkre, hogy a híd fel lészen mielébb égetendő, s javasolta a pakolás siettetését, míg a hídon járás lehető leend; kettőztetett igyekezettel folytattuk tehát munkálatunkat, midőn tüzér altiszteket hozott Radványi úr be a szobába gyújtószerekkel ellátva, arra kérvén őket, hogy a gyújtást kevéssé késleltessék én reám nézve, de az ő szekere is forspontra lévén hajtva, még Rakamazról vissza érkezett. Már 9 óra felé járván az idő, több tiszt urak jöttek be kvártályomba az abaúji önkéntes csapatból, s az éppen azon percben kvártélyom ajtaja előtt szalmával megterhelt szekerekről szalmát húzgálván ki, magoknak heverést készítettek s lefeküdtek. Később érkezett be szobámba egy őrnagy úr (kinek nevét később tudtam ki, hogy Sulcznak hívják), beteges lévén, leült, s a kíséretébe vele bejött tiszt úrral beszélgetett a gyújtószerekről, s amennyibe munkálkodásom közbe beszélgetéseikre figyeltem, 10 órát tűzték ki a hídnak felgyújtására, azonban az említett tiszt kiment rendeléseket teendő. Több tiszt urak is érkeztek őrnagy úrral i értekezés végett, de ezeknek beszédjeire nem ügyelvén, semmit sem tudok. Talán 10 óra lehetett, midőn egy alacsony termetű polgár (mesterember lehetett) jővén be a szobába, kit én is szemmel kisértem, s jelenté az őrnagy úrnak, hogy ő - nem emlékszem már reá kitől, kitől nem küldve van kijelenteni azt, hogy a hidat felsőbb parancsolat elkövetkeztéig fel ne gyújtassa. - Őrnagy úr írást követelvén tőle, azt válaszolta, hogy az írás nyomban fogja követni, s hogy ő csak a gyújtás megakadályozására van a legnagyobb sietséggel küldve. Ekkor őrnagy úr elévont egy hivatalos iratot, s abból olvasgatott, a már azidőben ismét mellette álló magas termetű, barna ábzázatú, s beszélgetéséből ítélve tüzér tiszt jelenlétében, melyből egy kis vitatás is eredt, mert az őrnagy úr halasztást kívánt az érkezendő futár megjelenéséig, de az ösmeretlen nevű tiszt úr azzal is súlyosbította a meggyújtás sürgetését, hogy már Tokajban két ellen lovas is mutatkozott. Az őrnagy úr ugyan követelte tőle a bizonyítást, hogy kitől hallotta, vagy ki látta az ellenséges két lovast, melyre a válasz az volt, hogy zsidók látták. Arra ismét elővévén őrnagy úr a már említett parancsolatot s olvasgatta, s azt világos értelműnek nyilvánítván, azt hagyta meg a tiszt úrnak, hogy a hídnak csak egy részét égettesse meg. Ezt hallván, én a jelen lévő tiszt urak előtt (kiknek neveit nem tudom) kijelentettem, hogy a hídnak minden boltozatot formáló fájai 1837. és 1842. esztendőkbe kuli mázos kátránnyal lévén erősen bemázolva, ha annak akármely része is gyújtatik meg, az egészet a tökéletes megemésztésig akadályoztatni nem lehetend. Ezen mondásomra nem lévén semmi figyelem (vagy talán őrnagy úr nem is értette), őrnagy úr által az ein thail soll abbrenne

n szó kimondatott. A már sokszor említett ösméretlen nevű tiszt úr kimenvén szobámból, kit én is követtem, s az abbrennent kimondotta, s szájról-szájra az anzinden szó, s pár percek alatt már a lángok borították el a hídnak Tokaj felől való végét. A szobában lévő tiszt urakat én figyelmezésre szólítottam fel, s magam a hivatalos kvártélyom védelmére rendeléseket teendő, a szobából kimentem, s míg a veszedelem tökéletesen el nem enyészett, be se is mentem. Hajnalba mosdani bemenvén a szobába, ugyan azon ösmeretlen nevű tiszt úr is odaérkezett, s az őrnagy urat - 257-