Az 1848–49-es I. magyar hadtest iratai II. A januári újjászervezés és az első sikerek - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 10. (Eger, 2004)

Okmányok

Ha mármost ő az említett divízióval feljő, s azzal az itteni Reserve-Korpssal 53 4 és Ön seregével úgyszólván egy hadsereget képez; természetes, hogy a kombinált sereg vezérlete rangjához és anciennitásához képest őt illetendi; Ön természetesen továbbá is élén maradván azon seregnek, melynek vezényletét oly dicsőén kezdé meg. - Sőt nézetem az, hogy ha Dembinski régi nagy hírének megfelelend, s Isten megadja, hogy Damjanich, Vécsey, Perczel és Ön serege és Görgei (legalább egyrészben) és az itt alakítandó rezerva koncentráltathatik és kombinatíve működhetik; akkor ha fővezért nem nevezhetnénk, Dembinski altábornagy vezetné a kombinált sereg operációit, mikor aztán Ön mint tábornok megkéretnék a kombinált sereg General-Stabs-Chefségét 5 5 vinni ­az az én gondolatom -, mit mond Ön hozzá? 53 6 Isten áldja meg ezredes urat, kérem legyen meggyőződve, hogy rég örvendettem úgy valaminek, mint annak, hogy szerencsém volt Önt megösmerhetve, a hazának Önben oly seregvezért adhatni, ki a nemzet hálájára máris oly nagy érdemeket szerzett. [Utóirat:] Adja isten, hogy Ön addig megtarthassa pozícióját, míg Dembinski fölérkezik és rezervánk összealakul, akkor Schlik és Schulzig két tűz közé kerül. Ha nem tarthatná Ön, természetesen át kellene a Tiszán vonulnia, s a tokaji hidat maga mögött leégetnie, - de ez természetesen csak casus extremae necessitatis 53 7 -, Isten megadja, hogy nem lesz rá szükség. Közölje Ön e levelet Szemerével is. Ma nincs időm neki írni. Eredeti sk. tisztázat: MOL R 295 Klapka-iratok, l.cs. 3. t. Közli KLÖMXIV. 130. o., Klapka 1986. 90-93. o. 418. Debrecen, 1849. január 27. Mészáros Lázár hadügyminiszter rendelete a hadtestparancsnoksághoz Friwisz százados ügyében Meghagyatik a tábor főparancsnokságnak, hogy Friwisz tüzér kapitány irányában hadi szolgálatának hogyan és mily eréllyel, pontossággal leendő teljesítésére nézve, szoros felvigyázattal legyen, és legelső hanyag, vagy pontatlan, vagy tán ügyünk eránt közönyös érzelemből lett katonai működését tényleírásilag a hadi igazságügyi osztályhoz feljelentse. 13 8 Eredeti tisztázat: MOL R 295 Klapka-iratok 1. cs. 3. t. Fogalmazvány január 26-i dátummal: MOL H 84 HM IÜ 2. d. 1849:115. Az iratot január 28-án küldték el. 419. Bodrogkeresztúr, 1849. január 27. Kuppis Gusztáv százados jelenti Sulcz Bódog őrnagynak, dandárparancsnoknak a 17. honvédzászlóalj lőszerszükségletét A legújabban előfordult csaták alkalmával elfogyasztatván nagy részben a töltények, ezen hiány pótlása a legfőbb feladat a további csatázhatás folytatására: evégetti kiszámítás után kitűnt, hogy általánosan véve egy egyént 24 töltény és 30 csattantyú 53 9 szükségeltetik. 53 4 A tartalék hadosztályról van szó, ezt egyébként január 29-én nem rendelték Dembinski parancsnoksága alá. 53 5 Táborkari főnökségét. 53 6 Klapka január 30-i válaszát lásd a 485. sz. iratot. 53 7 Végszükség esetén. 33 8 A rendelet alapját Szemere kormánybiztos jelentései képezték, amelyekben állíndóan elmarasztalta a tüzér százados tevékenységét. 33 9 Lőkupakos fegyvereknél használt csappantyú, amely néhány mm átmérőjű, fémből sajtolt, kalap alakú szelence, amely durranóhigannyal volt megtöltve. A töltés után a csappantyút a lőkúpra helyezték, azután a kalapács alakú kakas az elsütés után a csappantyúra ütött, s a durranóhigany szórólángja begyújtotta a papírba csomagolt lőportöltetet. - 211 -

Next

/
Thumbnails
Contents