Az 1848–49-es I. magyar hadtest iratai. Megalakulástól az 1849. január 4-i kassai vereségig - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 9. (Eger, 2002)
Okmányok
nyomoztatott ki, hogy tulajdonképpen, névszerint azokat kik követték el. Nem lehetvén pedig egyesek, vagy számosak bármily súlyos bűnténye miatt más ártatlanokat is sújtani, mielőtt ez ügy végső bírói eldöntés alá kerülne, szükségesnek vélném, miszerint egy bírói nyomozó bizottmány féltörvényszék képében alakítatnék, melynek kötelességében állana névszerint is fölfedezni a bűnösöket, hogy őket elérhesse az igazság sújtó kara. Erre nézve pedig szükséges leend ezen nyomozó bizottmányt alakítani hol jelenleg - a vádlott vörös sapkások, 17-dik zászlóalji honvédek, és a Lehel lovasság, kik tudniillik folyó hó 13-kán és 18-kán Harsányon, s az aranyosi csárdán keresztül vonultak, - léteznek; vagy őket oda rendelni hol ezen bizottmány működendik, hogy vallomásuk kivetessenek, s a bűnösök kinyomoztathassanak. Azt váljon jelenlegi körülmények közt van e idő ezen hosszabb vizsgálatra, vagy nem jobb volna e későbbre halasztani, miniszter úr méltóztatik helyesebben megítélni. A kárra nézve azon észrevételem van, miszerint az alispán úr megkeresendő lenne, hogy az illető károsultak hitét káruk mennyiségére nézve kivétesse, hogy így hiteles lévén a kár mennyisége a kártalanítás bekövetkezhessék. MOL H 75 HM 162. d. 381. f., eredeti tisztázat. 273. Miskolc, 1848. december 25. BYDESKUTHY ERNŐ SZÁZADOS, LŐSZERTÁRI PARANCSNOK JELENTÉSE A HADTESTPARANCSNOKSÁGNAK Az a lőszertárban e mai nap alatt találtatott szereknek kimutatása és jegyzéke ezennel bemutattatik úgymint: 103 892 gyutacsos } 27 780 percussios ) töltények 161 84 7 kovás } Ősszv. 233.519 töltények 9 254 vadász } 8 26 4 belga } lőkupakok Összv. 17 518 2 mázsa repesztő por 62 Yi font finom lőpor 4673 puska kovák Egyszersmind jelentetik, hogy az úgynevezett kanonlőkupag egészen hiányzik, és kovák igen csekély számban léteznek, melyeknek, kivált az előbbieknek megszerzése igen szükségeltetik. MOL H 105 Farkassányi-iratok 2. d. 35. f., eredeti tisztázat. - 186 l