Bél Mátyás: Heves megye ismertetése 1730–1735 - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 8. (Eger, 2001)
ÁLTALÁNOS RÉSZ - II. szakasz Közigazgatás - Heves vármegye lakosairól és állami hivatalairól
Különben náluk tizenöt évesnél idősebb leányt, aki szép, ritkán láthatsz, mert a tizenkét évesek is férjhez mennek, ha megszereti őket valaki. Aki túlhaladja a tizenhat évet, azt a vénlányok és házasságra méltatlanok közé számítják. Az [előrehaladottabb korú] özvegyasszonyok sem örvendeznek házasságnak, hacsak nem tűnnek ki külsejükkel vagy gazdagságukkal, és a mondás szerint: Bár rossz dolog az özvegyasszony, mégis hasznos lehet, ha gyorsan meghal, és neked adja, amije van. Egyébként itt a férfiak előtt nagy tekintélye van a feleségüknek, és nagy tisztelete. És ha néhányukat elcsábít az alkalom megcsalni a férjet, mégis jó magaviseletre térnek, és nem könnyen válnak el, hacsak újra félre nem lépnek. [A falusi házakat nyers téglából vagy sövényből építik, a nemeseké azonban jobb és díszesebb.] A házakat legtöbbször nyers téglából építik, különösen a sík vidéken, mások gödröket vájva szinte vermekben laknak, ugyanis ezekben tárolják az élelmiszereket is. Vannak, akik vesszőből fonnak kunyhókat és ugyanazzal is kötik össze, vannak, akik gerendákból építenek a hegyek közt, de a tetők mindenhol szalmából vagy nádból készülnek. Belül egyszerű életmódra mutat a szalma, az asztal a köré rakott padokkal, fazék formájú kemence áll a sarokban, amelyben a kenyeret is sütik, és amivel fűtik a szobát. Sokan a kemencét mellőzve nyitott tűzhelyet tesznek a szobába, ahol a középen távozó füst megtölti a szobát és melegíti is, addig, amíg a fa elég a tűzhelyen, (a füst pedig) az ablakon keresztül tud kimenni. Ez főképpen a hegyvidékieknél használatos. De itt nem különben, mint másutt, a nemesek házai eltérnek a parasztokétól [- a szobák náluk bizonyára sokkal előkelőbbek], 3. §. [A németek a magyaroktól életmódjukban és házaikat tekintve is különböznek.] Különböznek a németek is a magyaroktól, nemcsak testalkatukat, hanem életmódjukat és házaikat tekintve is. Mert bár a vidék helyzete nekik sem engedi az otthoni németek [takarékosságának] utánzását, igyekeznek mégis hasonló módon berendezkedni, jóllehet sok kárral, és a pénzecskéjüknek, amit hoztak, igen nagy veszteségével. Hiszen vagy parasztok és földművelők, vagy mesteremberek, azaz polgárok. Ahogyan eljöttek, a magyarországi viszonyokat nem ismerve, inkább takaros házak (építésére), nem kenyérkeresetre törekednek, ezért igen gyorsan elszegényednek és tönkremennek, így amikor látják, hogy mesterségükből és szakmájukból nem tudnak megélni, hacsak össze nem kötik a földmüveléssel és a bortermeléssel, [ám] egyiket sem győzik ellátni, hanem vagy mesterségüket és szakmájukat hanyagolják el, vagy felületesen általában csak annyit termelnek, amennyi a torkuknak elég, ezért hitvány holmit magas árra értékelnek, és rászedik a vevőket, vagy borászatra vállalkozva nem azért termelik a bort, hogy eladják másoknak, hanem hogy ők maguk igyák meg. Tehát ezen a vidéken szerencsétlen a németek sorsa, ha látsz is néhány meglehetőset, akik körültekintőbben rendezkedtek be, 87