Németh Gábor: Gyöngyösi testamentumok és fassiólevelek 1642–1710 - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 1. (Eger, 1991)
Testamentumok és fassiók
A szerzett jószág felett tulajdonosukat szabad rendelkezési jog illette, míg az ősieket a vér szerinti leszármazók egyenlően - pl. Katalin asszonynál "vestres partes aequaliter" - örökölték. (16. sz.) Még a XVII. század utolsó harmadában is előfordult, hogy az ősi jószágokat az örökösök osztatlanul, azaz közösen birtokolták. Például Belöki Judit öccsével öröklött három szőlőjéből kettő "osztozatlan" volt. Az utóbbiakból fele részt öccse, fele részt az asszony gyermekei örököltek. (39. sz.) Vári Mátyás még testamentumának kelte előtt "edgynehány esztendővel" megosztozott fiával, a saját használatában megtartott jószágban "semmi ősi örökség nem volt". (28. sz.) ősi jószág elidegenítésére csak végszükség esetén fanyalodtak. A Dely rokonok közös megegyezéssel váltak meg a Hidas malombeli ősi negyedrészüktől, tettükre a Tripartitumból igyekeztek indokokat keresni. (35. sz.) A testamentumokban általában a saját keresményekről vagy a feleséggel közösen szerzett javakról rendelkeztek. Vári Mátyás a fiával, Bárdos Miklós a bátyjával keresett vagyonát emlegette. Az utóbbi éppen ezért csak a közös bonumok feléről disponált. (28., 55. sz.) A feleség hozományának a vagyon gyarapításában betöltött szerepét már említettük. Az özvegyek újraházasodása révén az egyes fekvőségek birtoklási jogcíme és a rokonság ágai között való öröklése nehezen áttekinthetővé vált. Például Püspöki Szabó Mihályné az őt illető javakból az előző férjétől öröklött kertet az attól származó fiának hagyta. (44. sz.) A férj és feleség általában közösen vásárolt ingatlanokat, amelyek így közös tulajdonnak számítottak. Mint Hegyi Mihály özvegye írta: "urammal együtt magam saját keresményem". (3. sz.) Az ilyen szerzeményben a feleség is disponált. Borbély Mihály végrendeletében a feleségével való megegyezésre hivatkozott, minden ingó vagyonát Kata asszonyra hagyta. Az özvegy testamentumában újra számba vette a férje által felsorolt jószágokat is. (33., 34. sz.) Az efféle javakat a férj általában özvegyére hagyta, aki élete végéig gyakran az ősi jószágoknak is haszonélvezője volt. Halála után a közös gyermekek örököltek. (4., 21., 26., 29., 30. sz.) Az együtt keresett javak elidegenítéséről a házastársak közösen tettek fassiót. (8., 12., 13., 18., 22., 58. sz.) A feleséget és a leánygyermeket hitbér és leánynegyed illette. A hitbér a Demeter István testamentumában foglaltak szerint, első házasságnál negyed-, a másodiknál nyolcadrészt tett ki. Olykor csak általánosságban jegyezték meg, hogy a gyermekek az özvegyet illendően elégítsék ki. (9., 38., 44., 52. sz.) A kiskorú gyermekeknek gyámot, korabeli szóval tutort jelöltek ki. A tutor tartozott számot adni az árvák rábízott javairól. (15., 35., 47. sz.) Szentmiklósi Szabó Mihály felesége életében leányai számára atyafiai közül jelölt ki gyámot, feleségét pedig nem elégítette meg a szokásnak megfelelően. Ezért a testamentumhallgatók "országunk törvényével" meg nem egyezőnek nyilvánították a végrendeletet, nem pecsételték meg azt. (47. sz.) A gyakori gyermekhalandóságra hivatkozva arra az eshetőségre felkészülve is rendelkeztek, ha a kiskorú örökös nem érne "emberkort". Ebben az esetben Szécsi Péterné rokonaira hagyta tulajdonát. (9. sz.) Magszakadás (defectus seminis) esetén szerzett javaival nemes és polgár egyaránt szabadon rendelkezett. 6 8 A legtöbben ilyenkor az eklézsiát jelölték meg örökösüknek. (21., 33. sz.) 19
