Az egri püspökség jövedelmeinek 1799. évi összeírása III. - Az egri egyházmegye történetének forrásai 7. (Eger, 2003)

Possessio Hejce

Possessio Szent Mária 2. Ezen engedelemtsak a most folyó esztendőre az árvíz veszedelme tekintetére engedtetik, és ha az lakósok esztendőre és vagy több esztendőkre is robottá váltóra lenni akarnának, magokat új esztendő előtt jelenteni és újra meg egyezni el ne múlassák, hogy késedelmesség miatt, vagy megegyezés miatt az robottá váltótúl el ne maradgyanak, és e mostani fizetésben, melly tsak a mostani fatalitasra nézve illy ótsón el engedtetik, meg nem hagyatnak, hogy ha pedig arendájoknak eleget nem tesznek és restantiában maradnának, akkor ne is jelencsék magokat ée Egerbe ne isfáradgyanak, mert arendára lenni engedelmet nem nyernek, mivel az méltóságos uraság ez által segedelmekre lenni kíván, nem pedig hogy adósságok szaporításokkal arra jussanak, hogy marhájok eladásával eleget tenni kintelenítessenek, és végtére elerőtlenedgyenek. Mely szerint tett engedelmet azért adtam ki írá Sban, hogy azt közölhessék és ugyan közöllyék is az héczei kasznárral, és úgy mont eő, mint pedoglen az lakóssok tudhassák magokat ehhez tartani ez follyó 1780. eszten­dőben. Datum Agriae, die 29. Februarii Ulrich János m. p. méltóságos egri püspök praefatusa L. S. Ezen contractus (ha meg egyez originálissal) beneplacitum dominii confirmalom Eger. 21. Januarii 1799. Joannes Eösz praefatus m. p. 282

Next

/
Thumbnails
Contents