Archívum Supplementum ad honorem Béla Kovács dedicatum - A Heves Megyei Levéltár közleményei, különszám (Eger, 1993)

A. Varga László: A szabadság eltiprásába Nógrádban sem nyugodtak egykönnyen bele • 261

fenntartással elfogadjuk, mert más megoldás nincs. A megyei pártbizottság részé­ről többen bejöttek és kijelentették, hogy [ők] fenntartás nélkül fogadják el. Ám legyen, de ne akarják másokra is rákényszeríteni. November 5-e után elkezdődött a megyében, főleg a megye tanácson olyan hangulat, hogy itt ellenforradalmárokat kell csinálni, hogy valóban legyen ellen­forradalom. Ez meg is kezdődött. Az Új Szóban megjelent egy cikk, 38 hogy Sal­gótarjánban visszatértek a gyártulajdonosok, Horthysta tisztek, stb. Én nem állí­tom, hogy hatáskörünkből kies[het]tek olyan területek, ahol lehettek Horthysta elemek, de tudtommal erős visszaélés nem volt. Ugyancsak ez a szám bejelenti, hogy a forradalmi nemzeti bizottság nem tudta ellátni feladatát és tagjai közül egyesek elő akarták segíteni a Nagy Imre ál­tal követett bűnös törekvést, ezért a munkások leváltották. Az igazsághoz hozzá­tartozik az, hogy amikor szerdán 39 először mégis szóbaálltak velem, Mrázik et. azt mondotta, hogy az írással nem ért egyet. De a sajtóban nem történt helyesbí­tés, ahol illett volna helyreigazítást megjelentetni. A mai számban szintén olyan hangok vannak, hogy ha az úristen sem akarja, itt akkor is lesz ellenforradalom. 40 Nem állítom azt, hogy itt nem voltak olyanok, akik akartak a zavarosban halászni. Mi sehol ilyet nem támogattunk. A legtisztább munka az, hogy műkö­désüket tessék megnézni, felülvizsgálni. Velem szerdán beszéltek először, Mrázik et., aki biztosított, hogy nem lesz bántódásom és kijelentette, hogy szívesen működne közre velünk. Különösebben nem biztattak bennünket a közreműködésre. A bizottság két tagja tudtommal több ízben ott volt az új forradalmi bizottság helyiségében, 41 de nem mint az új bizott­ság tagjai, de mint mellettük működők. Sem Lénárt, sem én nem voltunk benne. Szóban adott indoklása a dolgoknak 42 az volt, hogy a volt nemzeti bizottság nem tudta ellátni feladatát, túlságosan sokat üléseztek, 43 nem voltunk elég erélye­sek. Ez igaz, nem voltunk elég erélyesek, mert amikor eljöttek hozzánk, hogy a volt államvédelmi emberek fizetését kérjék, kifizettük, még azoknak is, akiknél a 38 A szlovák kommunista párt magyar nyelvű lapjáról van szó. 39 November 7-én. 40 Ld. az Új úton c. megyei lap 1956. november 13-i számának 1. oldalán a "Nógrád megyei küldöttség a kormánynál" című cikket, illetve a 13. sz. jegyzetet. 41 Kovács Jánosról és Garamvölgyi Antalról, a megyei Nemzeti Bizottság elnökségi tagjairól van szó. Az előbbi vasutasként és parasztpárti képviselőként a MAV ügyei­ért volt felelős a nemzeti bizottságban, az utóbbi a Független Kisgazda és Polgári Párt képviselőjeként a mezőgazdasági ügyek irányítója volt. Ők ketten vettek részt a november 8-án vagy 9-én Kádárt felkereső Mrázik vezette küldöttségben. (NML. Pártarchívuma 2. fond 12. csoport. 114. őe. 71. p.) 42 Ti.: felmentésünknek 43 Helyesen: üléseztünk 276

Next

/
Thumbnails
Contents