Archívum Supplementum ad honorem Béla Kovács dedicatum - A Heves Megyei Levéltár közleményei, különszám (Eger, 1993)

Bakó Ferenc: A harsányi dézsmapince • 9

inkább kamrának, műhelynek használták őket. A feltevést az is támogatja, hogy ezen az oldalon nincs kemence, bár lehet, hogy ezt utólag távolították el. A dézsmapince, amit Harsányon a népnyelv Búi-pincének nevez, a vele összefüggő borházzal együtt jelentős mezőgazdasági műemléki értékű építmény, aminek történetét a következőkben összegezhetjük. Két traktusa közül a régebbi, a kőbe vájt lyukpince kialakítása több szakaszban történt, amit némi bizonyossággal rekonstruálni lehet. Valamikor 1755 és 1759 között megépült a jobboldali, két rövidebb szárny, az építkezést azonban Barkóczy püspök székhelyváltoztatása miatt abba kellett hagyni. Akkor a mainál kisebb borház állhatott a két ág előterében, s oda vezettek az elfalazott kijáratok. Eszterházy püspök idejében folytatódott a munka, s akkor vágták a másik két ágat, építették meg a mai borházat, amihez az egyik újabb ág szervesen kapcsolódik. Ekkor falazhatták el a két régi kijáratot. Ezt az újabb, kiegészítő építkezést örökíthette meg a borház egyik kapujára vésett 1785-ös évszám, ami a borház korábbi alaprajzi elrendezésére és funkciójára vonatkozatott. A fentebb cselédháznak feltételezett építmény inkább a pincemester (kulcsár) lakása, kamrája és műhelye lehetett, aminek kialakítását azzal lehet datálni, hogy amikor a dézsmaszőlő beszolgáltatása megszűnt, a borházban már csak az allodiális szőlőt kellett sajtolni, s ez kisebb helyet igényelt. A keresett dátum tehát az 1850-es évekre eshet. Később, a két világháború között, emlékezet szerint az uradalmi szőlőt is a Püspöke aljában lévő borházban préselték ki, és csak a mustot szállították a Búi-pincébe. A dézsmapince 1755 előtt egészen biztos, hogy létezett, ennek racionális oka, magyarázata van. Kétségtelen azonban, hogy a középkori üreget régi formájában sehol sem használták fel, helyére és melléje teljesen új pincét képeztek ki. Nézetünk szerint a régi pince a jobb szélső ág helyén lehetett, ahonnan rejtett átjáró nyílik a szomszédos pincék felé. Abban az irányban a második pincét volt alkalmunk megvizsgálni, innen ugyancsak indul egy elfalazott bejárat a dézsmapince felé és amiről úgy látszik, nem korszerűsítették a XVIII. században, tehát megőrizte a korábbi, esetleg középkori pincék jellemzőit. A nevezett pince a mai lajstromozás szerint Ady Endre u. 21. (106. régi) számon van, tulajdonosa Kollát Bertalan. Valószínű, hogy egykor nemesi középbirtokosé volt, ma Kollát-pincének nevezik. Valójában két, egymástól függetlennek látszó része, ága van és a harmadik a borház, aminek csak falai állnak, tetőszerkezete már hiányzik. A sárgásvörös kövekből rakott bejárati homlokzat ajtaja mellett l-l, oromzatán ugyancsak 1 kisméretű, négyzet alakú ablak van, az egész végfal vakolatlan, festetlen. Mögötte a borház lepusztult állapotban van, a végén egymás fölött a két pinceág bejárata látszik, a jobb sarokban egy hajdan díszesebb, kőelemekből álló kandalló romja. A felső pinceág rövidebb, dongaboltozatú, s eredetileg két rendeltetése is lehetett. Itt tarthatták a kínálásra eltett, jobb minőségű borokat, mint az aszút, és itt fogadhatták a vendégeket is. Az alsó ág 21