Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 21. (Eger, 2018)
Mészáros Ádám: Dél-hevesi református egyházközségek a 18. században
Az anyaegyház és a leányegyházak egyesülése Hevest, Tenket és Szárazbőt már a 17. században is az átányi egyházközség leányegyházának tekintették annak ellenére, hogy az 1691 -ben kiadott Explanatio Leopoldina a nem artikuláris helyeken csak magán vallásgyakorlatot engedélyezett, és 1731-ig az átányi lelkész szolgált is a három településen. A Carolina Resolutio kiadása után Heves, Tenk és Szárazbő reformátusait a katolikus plébános keresztelhette és eskethette, az egyesülés gondolata pedig csak a 18. század utolsó harmadában, a türelmi rendeletnek köszönhetően kerülhetett napirendre.31 1784-ben tehát előtérbe került, hogy Heves, Tenk és Szárazbő reformátusai csatlakozhassanak az átányi egyházközséghez. Ezzel kapcsolatban 1784 júliusában kérvényt is írtak a megyéhez, - melyet az augusztus 3-án tartott gyöngyösi gyűlésen tárgyaltak - azonban ez nem talált visszhangra. Előrelépést jelentett az ügyben, hogy 1793-ban egy királyi rendelkezés lehetővé tette, hogy a leányegy- házak egyesülhessenek. Ennek értelmében a hevesi, tenki és szárazbői filia 1794. február 12-én egyesült, és csatlakozott az átányi anyaegyházhoz. Az egyesülés után szükségessé vált az átányi prédikátor feladatainak újraszabályozása. Eszerint a lelkésznek káplánt kellett tartania - ami 1794-ig nem volt -, s a káplánnak minden harmadik vasárnap kötelessége volt a filiákon istentiszteletet tartani. Minden keresztelési, temetési és esketési alkalom esetén kötelessége volt a káplánnak a filiális egyházakban megjelenni és a szertartást véghez vinni. Az úgynevezett sátoros ünnepeken - a reformátusok a karácsonyt, húsvétot és pünkösdöt nevezték így - köteles volt a káplán egy alkalommal szolgálni. Cserébe a filiális községekben élő földesurak kötelezték magukat, hogy a káplán szolgálatáért fizetnek évente 80-80 rajnai forintot, a tanítónak éneklésért pedig 6-6 rajnai forintot. A káplánház építési költségeinek felét a filiálisok adták. Továbbá a filiális egyházak ígéretet kértek arra, hogy az átányi prédikátor, illetve káplán választásában szavazatijoggal rendelkezzenek. Ugyanakkor leszögezték azt is, hogy a prédikátor vagy a káplán filiálisokba lévő kimenetelének módjáról és költségeiről saját maga köteles gondoskodni.32 A leányegyházaknak az anyaegyházzal való egyesülése azonban nem tartott sokáig, ugyanis 1797-ben a konzisztórium - egyházi tanács - Hevesen tartott gyűlésén a filiákban élő földesurak indítványozták, hogy a hevesi, a tenki és a szárazbői leányegyházakban ne kápláni, hanem prédikátori titulus alatt szolgáljon az oda kirendelt személy, és Átány helyett Tenken lakjon. Mindezek mellett szolgálatát az átányi lelkésztől függetlenül végezhesse a 3 leány egyházban.33 Ezzel tehát gyakorlatilag ismét el akartak szakadni az átányi anyaegyháztól, melynek 31 Csengery 1879.12.07. 22. évf. 49. sz. 12. 32 Uo. 12-13. 33 Uo. 13. 90
