Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 21. (Eger, 2018)
Mészáros Ádám: Dél-hevesi református egyházközségek a 18. században
egyházon belül a Tiszáninneni, Tiszántúli, Dunamelléki és a Dunántúli egyházkerület, vagy szuperintendencia. A protestáns egyházak életében újabb áttörést az 1781-es türelmi rendelet jelentett, amely már nem csak az artikuláris helyeken engedélyezte a protestánsok szabad vallásgyakorlatát. Ráadásul ott, ahol 100-nál több protestáns család élt, megengedte a protestáns templomok, parókiák és iskolák építését. Az újonnan épített templomnak ekkor még nem lehetett tornya és harangja sem, építésüket később, csak 1786 után engedélyezték. Az 1790/91-es országgyűlésen ismét foglalkoztak a protestánsok vallásügyével. Az országgyűlésen elfogadott 26. te. rögzítette a szabad és nyilvános vallásgyakorlatot.6 Heves vármegyében, valamint az 1569-ben létrejött Heves és Külső-Szol- nok vármegyében már az 1540-es években megjelent a protestantizmus, melyet az is bizonyít, hogy Varkoch Tamás protestáns várparancsnok a katolikus papok kiűzése után 3 protestáns lelkészt hívatott az egri várba. A vármegyén belül az Egri-völgy környéki falvakban a lutheránus, a Tisza vidékén - Debrecen közelsége miatt - a kálvinista irányzat lett az uralkodó. Heves vármegyében a töröknek való behódolást követően, vagyis 1548/49 után hatványozottan terjedt a református irányzat, melynek oka az volt, hogy a törökök a reformátusokkal toleránsabbak voltak, mint a katolikusokkal. 1619-ben a vármegye területe a katolikus Habsburg uralkodók birtokából a protestáns Bethlen Gábor erdélyi fejedelem birtokába került, ami újabb lehetőséget adott a reformátusoknak, hogy tovább terjeszkedjenek és újabb templomokat vehessenek birtokba. Az 1622-ben megkötött nikolsburgi béke értelmében a vármegye visszakerült II. Ferdinánd birtokába. Az 1645-ös linzi béke ismét egy protestáns fejedelemnek, I. Rákóczi Györgynek juttatta az egri püspök tizedeit, melyek 1648-ban újra a katolikusok kezébe kerültek. A 17. század ellenreformációs törekvései minden bizonnyal a vármegyében élő protestánsokat is sújtották. Az 1681-es soproni országgyűlésen a vármegye vonatkozásában előrelépés történt, hiszen a 26. törvénycikkben felsorolt vármegyék között Heves és Külső-Szolnok vármegye nem szerepelt, így tehát a vármegyében nem voltak artikuláris helyek sem. Ez a törvény értelmében azt jelentette, hogy a vármegyében lévő, protestánsok által használt templomokat meghagyták a protestánsok kezén. Az 1691-ben kiadott Explanatio Leopoldinum viszont negatívan érintette a vármegye protestánsait, mert csak az artikuláris helyeken engedélyezte a szabad vallásgyakorlatot, s mivel Heves és Külső-Szolnok vármegyében ilyen nem volt, így csak a magán vallásgyakorlat volt megengedett.7 Az 1721-ben ösz- szeült Pesti Commissio előtt Heves és Külső-Szolnok vármegye református községei is képviselték magukat, úgymint: Átány, Tiszanána, Poroszló, Tiszaroff, Ti- szaszalók, Tiszaabád, Tiszaderzs, Tiszaszentimre, Tiszaszőlős, Tiszafüred, Sarud, Kisköre, Makiár, Tiszatúr, Tiszakürt, Nagyrév, Dévaványa, Túrkeve, Kisújszál6 Katus 103-104. 7 Uo. 103. 85
