Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 21. (Eger, 2018)
Mészáros Ádám: Dél-hevesi református egyházközségek a 18. században
Dél-hevesi református egyházközségek a 18. században A reformáció és az ellenreformáció Heves és Kiilsö-Szolnok vármegyében A reformáció 1517-ben történő megjelenését követően meglehetősen hamar eljutott a Magyar Királyság területére is. Terjedését elősegítette az ország 1520-as évek elejére jellemző politikai és erkölcsi válsága. Az 1526-ban bekövetkezett mohácsi vész még nagyobb mértékben indukálta az új hit terjedését, ugyanis a protestáns prédikátorok a növekvő török félholdat Isten csapásának tartották a katolikusok által elkövetett hibákért, bűnökért. Az ország lakossága körében kezdetben a lutheri irányzat terjedt el, majd az 1530-as évek végére a kálvinizmus is gyökeret vert. A 16. század második felére a Duna-Tisza közének, valamint a Tiszántúlnak jelentős részén már a kálvini irányzat volt jellemzőbb. 1567-ben a debreceni zsinaton hivatalosan is létrejött Magyarországon a református egyház.1 Ezzel egy időben alakultak meg a református egyházmegyék, vagy más néven a traktusok. Ezek közül a Tisza bal partján fekvők rögtön létrehozták a Tiszántúli Református Egyházkerületet, vagy szuperintendenciát. A Tisza jobb partján lévő traktusok azonban 1733-ig nem alakítottak egyházkerületet, élükön az esperesek álltak.2 A reformáció tömeges térnyerése szükségessé tette az ellenreformációs intézkedések megkezdését, melynek célja a katolicizmus hegemóniájának visszaállítása volt. Már a 16. század végén megtették az első ellenreformációs intézkedéseket, azonban kezdetben semmilyen eredményt nem tudtak felmutatni. Az első ellenreformációs sikerek a 17. század első felére tehetők, Pázmány Péter tevékenységének köszönhetően. I. Lipót uralkodásának idején, a 17. század közepétől 1 Szakály 122-123. 2 Dienes 2001a. 431^132. 83
