Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 21. (Eger, 2018)

Somoskői Viktor: A gyöngyösi evangélikusok templomépítési kísérlete

A gyöngyösi evangélikusok templomépítési kísérlete A gyöngyösi evangélikusok régre visszanyúló, saját templom birtoklására irá­nyuló törekvése az 1930-as évekre megvalósulni látszott. Ügyüket a város terület­adományozással és anyagi hozzájárulással is hajlandó lett volna támogatni, sőt a korszak neves építésze, Sándy Gyula által konkrét tervek is készültek az épület­hez. Azonban az elkövetkező háborús időszak viszonyainak következtében mindez csak elképzelés maradt, a templom pedig soha nem épült fel. Emlékét csu­pán az ügy néhány fennmaradt dokumentuma őrizte meg. A gyöngyösi evangélikusok a 19. század folyamán egyre szorosabb kap­csolatba kerültek a helyi reformátusokkal. A két felekezet 1876-ban, Klimó Pál lelkészsége idején egyesült. A közöttük létrejött szerződésben - mely a következő évtizedekben meghatározza sajátos helyzetüket - az alábbiak olvashatók: „Mi alólírt ágostai evangélikus hitfelekezethez tartozók, tekintve azt, hogy a legközelebbi ágostai evangélikus egyház Sámsonháza öt, és a másik Aszód hat mérföldnyire fekszik, s így minden lelki gondozás nélkül állunk, - tekintve továbbá, hogy a gyöngyösi református egyház híveivel eddig is közösségben éltünk, lelké­szük szolgálatát minden alkalommal igénybe vettük, tekintve végre, hogy hitsor- sosainkat az ágostai evangélikus egyháznak megtartani kötelességünknek ismer­jük, - a helvét hitvallású református egyházzal következő pontozatok alapján egyesülünk, úgy mint: a) Minden Gyöngyös városa területén lakó ágostai evangélikus, egyházi- lag a gyöngyösi helvét hitvallású református egyháznak tagja lenni tartozik. b) Az ezen egyházhoz tartozó s annak terhét viselő református egyházta­gokkal az egyház fenntartásához kívántató terhekben osztozni magunkat s hitso­rosainkat kötelezzük, s e tekintetben az egyháztanács intézkedésének magunkat alávetjük. c) Az isteni tisztelet rendjére nézve a helvét hitvallású reformátusokkal tartunk. d) A lelkész által vezetett anyakönyvekben hitsorosaink illető vallása min­dig világosan feltüntetendő. 173

Next

/
Thumbnails
Contents