Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 21. (Eger, 2018)

Magyar Kata: Polgári Mihály, a felségsértéssel vádolt mezőtúri református prédikátor pere

bele.3 1950-ben írt rövid tanulmányában más helyütt azonban már jelentősen ér­ződik a marxista-forradalmi történetszemlélet is. Polgári oratiójából4 előtörő ke­serűségének lehetséges okaként ugyanis nem csupán a lelkész kurucos forradalmi hevületét, hanem az alföldi jobbágynép „vallási köntösbe” bujtatott „szociális elé­gedetlenségének” megnyilvánulását is belemagyarázhatónak vélte.5 Gáborjáni Szabó Botond Polgári ügyével nemrégiben foglalkozó tanulmányában szintén úgy összegezte a prédikáció lényegét, hogy abban Polgári „a reformátusok sérelmei­ről, az egyház végső veszedelméről” beszélt.6 Bodoki Fodor Zoltán és Zsigmond értékelték csupán akként a prédikációt a Mezőtúr városáról írt monográfiájukban, hogy azzal Polgári nyíltan az uralkodó, Mária Terézia ellen izgatott, és ez nem először fordult elő az általa tartott istentiszteleteken.7 Nem egységes a tekintetben sem az eddigi történeti feldolgozások állás­pontja, hogy az államhatalom mennyire hajlott a felségsértés vádjának helytálló­sága felé a per kezdeti, Polgári szökése előtti időszakában. Borovszky általános­ságban úgy vélekedett az udvarról, hogy az vaskezekkel minden mozgalmat csírájában igyekezett elfojtani ebben az időszakban, ezért Polgári bizonyára a le­hető legszigorúbb ítéletet kapta volna, ha nem szökik meg, és a történész azt is megjegyezte, hogy ekkortájt mindenféle kínzásoknak alávetették a foglyokat.8 Fa­ragó viszont Kállay Jánosné Árva Berényi Borbála mezőtúri földesasszony 1752. augusztus 1-jén kelt, túriakhoz írt leveléből idéz, amelyben Kállayné azt írja, hogy Egerben jártakor Barkóczy püspöknél érdeklődött, aki megnyugtatta, hogy nincs nagy vétsége Polgárinak - noha prédikációjába magyarázható „rossz” -, de mivel az uralkodó előtt van a feljelentése, csak az ő rendelkezését követően bocsáthatják szabadon.9 Bán ugyancsak úgy vélte, hogy Polgári saját maga tette „szenzációvá” ügyét szökése révén, addig is tisztességes fogságban tartották, kínvallatás alá nem vonták.10 11 Mindezek mellett a Polgári-per talán legérdekesebb kérdése az, hogy ho­gyan tudott megszökni a prédikátor a vármegye börtönéből. Borovszky azt felté­telezte, hogy valószínűleg őrizetlenül maradt egy időre a szoba, ahová elzárták, és ezt tudta kihasználni a szökésre. A túri elöljáróság általi szöktetés történetét pedig csak azért találta ki az őrzéséért felelős tömlöctartó és hajdú, hogy saját mulasz­tásukat leplezzék.” Szederkényi Nándor vármegyetörténetében Borovszkyhoz hasonlóan kétségbe vonta a börtönfelügyelő szavahihetőségét, ezáltal azt is, hogy 3 Bán 77. 4 oratio (lat.): könyörgés 5 Uo. 6 Gáborjáni Szabó 97. 7 Bodoki Fodor 35. 8 Borovszky 79. 9 Faragó 56. 10 Bán 77. 11 Borovszky 80. 122

Next

/
Thumbnails
Contents