Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 20. (Eger, 2013)
KÖNYVISMERTETÉS - Nagy József: A hagyományos paraszti társadalom felbomlásának kezdetei 1945–1956. Bp. 2009. Napvilág Kiadó. 334 p. (Szecskó Károly) • 115
a robbanás közelébe hozták. Ebből adódott lényegében 1953-tól a Nagy Imre- féle agrárpolitika, amely igyekezett enyhíteni a parasztságra 1953 előtt rárakott nagy terheket. Miután a szerző a fentieket bemutatta, rátért munkája lényegének a hagyományos paraszti társadalom 1945 utáni felbomlásának elemzésére. Meggyőzően mutatta be, hogy az 1948-tól kezdődő, az erőszakba torkolló kényszerszövetkezetesítés miatt hazánkban nem ment végbe a már 1848 után elindult parasztpolgári fejlődés, amely a földreform után ezen osztály polgári fejlődését biztosította volna. A munkában különösen újszerű az addig még a hazai agrártörténetírás által alig vizsgált kérdés, hogy milyen volt a magyar párt és állam kulák-politikája. Alaposan bizonyítja, hogy a Magyar Dolgozók Pártja vezetése a gyakorlatban nem érvényesítette ama döntését, hogy nálunk a kulákká nyilvánítás határa a 25 katasztrális hold birtoknagyság, avagy a legalább 350 aranykorona értékű földtulajdon. Sajnos sok esetben kuláklistára került számos középparaszt, sőt kisparaszt is, megkérdőjelezve ezzel a párt paraszt-politikáját, más szóval a fennen hirdetett lenini agrárpolitikát. A szerző rámutatott arra is, hogy a párt oktalan parasztpolitikájával a legtöbb gazdasági tapasztalattal rendelkező paraszti réteget tette tönkre. A munka utolsó fejezetében a szerző összefoglalta azokat a megállapításait, amelyeket a hagyományos paraszti társadalom felbomlásának okai közül a legsúlyosabbnak tartott. Kifejtette, hogy ha a földreformot a szabad földforgalom és a szabadpiaci viszonyok érvényre juttatása követte volna, akkor az 5 és 25 katasztrális hold közötti birtokkal rendelkező gazdálkodók kezében összpontosult volna a földterület java. A parasztságra nehezedő adminisztratív és gazdasági terhek természetes következménye volt a falu elhagyása, a falusi munkaerő városba való áramlása, amelyet még a háborús veszélyt eltúlzó erőszakos iparosítás nagymértékben ösztönzött. A szerző megállapította azt is, hogy a földjeit elhagyó parasztember alapvetően nem kívánt ipari munkássá válni. Számos esetben csupán ideiglenesnek tekintette az iparban való elhelyezkedést, illetve kétlaki életformát folytatott. Azonban az is igaz, hogy sokszor a parasztságnak nem volt módja a mezőgazdaságba való visszatérésre, s ottmaradtak az iparban. Ebből következett, hogy számos helyen a falvakban az asszonyok, a lányok a fiatalemberek vették át a gazdaságok vezetését. Sőt, sok esetben az iparban elhelyezkedő parasztok földjüket bérbe adták, vagy egyéb módon szabadultak meg tőle. Ez azt jelentette, hogy hazánkban az 1956 előtti időszakban, főleg 1953 előtt óriássá növekedett az elhagyott földek nagysága. A szerző hézagpótló munkájának van néhány fogyatékossága is, amely azonban nem csökkenti a munka értékét. Az első probléma az, hogy a könyv címe és tartalma nem felel meg teljesen egymásnak. Először is a szerző nem fejti ki világosan, hogy mit ért parasztságon, illetve miben állt a „hagyományos paraszti társadalom” tartalma. A másik gond, hogy a szerző a második világháború végétől eredezteti a hazai parasztság felbomlását, akkor, amikor már ez a folyamat több évtizede elkezdődött hazánkban. Erre már az 1930-as évek elejétől 117
