Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 19. (Eger, 2010)

TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Csiffáry Gergely: Varkocs Tamás végvári tiszt pályafutása • 9

1558-ban, más királyi városok kiváltságai mintájára, a város tanácsának a kezé­be adta, s kivette azt a püspökség és a káptalan korábbi jogköréből.72 Várad bevétele után az özvegy királyné Varkocsot visszahelyezte régi tisztségébe. A város az elhúzódó ostrom során sokat szenvedett, s a település nagy része a lángok martalékává vált. A várat a hosszú ostrom alatt súlyos károk érték, legnagyobb része leégett, a falai leomlottak. Varkocs a bevonulás után a káptalani házakat lerontatta. A városban a várkapitány lebontatott öt templomot, továbbá egy ispotályt. A vár területén három egyházat romboltatott le.73 Várad templomainak és várbeli templomok elbontása nem csupán Varkocs bosszúja volt, mint azt vele szemben nem éppen elfogulatlan Verancsics püspök állította. Várad 1556-tól végvár lett, s egyben az erdélyi fejedelemség egyik legfontosabb erődítményévé vált. Ez halaszthatatlanná tette a vár teljes átépítését korszerű véghellyé. Ennek az átépítésnek a lehetőségét és a feltételeit teremtette meg Varkocs akkor, amikor a város és vár elfoglalása után , a harcok során romossá lett, ill. a vár modernizálásának útjában álló épületeket elbontatta. Való­jában a vár korszerűsítésének munkálatai csak 1570-ben kezdődtek meg. Ennek során a bástyás erődítmény típusok mintájára tervezték meg az új várat, ötszög (teknősbéka) alakúra, öt oldallal és ugyanannyi földdel feltöltött bástyával. Olda­lak mentén belső kazamatákkal, hogy fedezzék a bástyák közti várfalat. Nagyvárad a XVI. század végén Az 1556. évi fordulat után Varkocs váradi kapitány, 1557-ben egyben a váradi püspökség prefektusa volt. E tisztségeket viselte 1560-ban is. Talán a váradi kapitányságának a végét jelentette az 1559-es esztendő, amikor Varkocs Tamás a hűtlenség bűnébe esett, miért is Gyula várának átvételekor kiküldött 72 BOROVSZKY Samu 1901. 190. 73 BUNYITAY Vince 1883.1. 429. 27

Next

/
Thumbnails
Contents