Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 19. (Eger, 2010)

TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Kárbin Ákos: Lukács László „főfinánc” Eger város „szabottelvű” követe 1896-ban • 137

között töltötte be, azonban az előadások terhei következtében egészségi állapota megromlott, így felmentését kérvényezte.3 Visszatért Zalatnára, ahol édesapja halálát követően (1877) átvette a család aranybányájának vezetését. Ekkor kap­csolódott be a politikai életbe is, 1878-ban szabadelvű programmal a magyar- igeni választókerület országgyűlési képviselője lett. A Házban ritkán szólalt fel, ellenben mint pénzügyi szakértő jó hímevet szerzett magának. 1879-ben pub­likálta Az erdélyi nemes fémbányászat jelene és jövője című tanulmányát. A ma- gyarigeni körzet mandátumát 1887-ig viselte. 1887 és 1891 között a Pénzügy­minisztérium tanácsosa, ahová Tisza Kálmán (1830-1902) miniszterelnök hívta meg. Ekkor már Abmdbánya képviselője, amit 1887 és 1896 között viselt. Azonban 1891-ben lemondott tanácsosi posztjáról és a továbbiakban, mint kép­viselő tevékenykedett. 1891-ben a Lipót-rend lovagkeresztjével tüntették ki, 1896-ban belső titkos tanácsosi méltóságba emelkedett. Wekerle Sándor (1848-1921) személyében egymaga töltötte be a pénz­ügyminiszteri pozíciót is hosszabb időn keresztül, 1889-től egészen 1895-ig, mivel miniszterelnöki kinevezését követően a pénzügyi tárcát továbbra is birtokolta.4 Wekerle nagy gondot fordított a pénzügyminisztérium fejlesztésére. Gratz Gusztáv (1875-1946) szerint a pénzügyi gárda mindig a legkiválóbb volt a Monarchia minisztériumai közül.5 Wekerle később, mint miniszterelnök 1893 januárjában maga mellé vette pénzügyi államtitkárnak Lukácsot. Lukács rend­kívül higgadt, józan ítélőképességű, szakmájában tájékozott férfi volt, aki így Magyarország nagy pénzügyminiszterei sorában előkelő helyet biztosított ma­gának.6 Ezzel szemben Hanák Péter (1921-1997) közepes tehetségűnek tartotta Lukácsot.7 Mindenesetre Wekerle a kormányának bukása után személyesen ajánlotta be Bánffy Dezső (1843-1911) új miniszterelnöknek Lukácsot és így helyt kapott az új kabinetben. Lukács 10 éven keresztül, 1895-tól egészen 1905- ig bírta ezt a pozíciót. 3 STURM Albert 1897. 293. 4 WEKERLE Sándor és kabinetje. 1892. 10. 5 GRATZ Gusztáv 1934,1. 286. 6 GRATZ Gusztáv 1934.1. 339. 7 HANÁK Péter 1978. 150. 138

Next

/
Thumbnails
Contents