Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 18. (Eger, 2007)

TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Cseh Zita: Az MSZMP Heves Megyei Bizottsága szervtörténetének vázlata • 143

A megyei apparátus a választott testületek igényei szerint végezte a mun­káját, szervezte a kitűzött feladatok végrehajtását. Az apparátusi munka egy részét a döntések előkészítése, helyzetelemzés, a testületek informálása képezte. A munka másik jelentős részét a területfelelősi (instruktori) munka tette ki, mely a hatáskörbe tartozó — megyei szintű vagy kiemelt jelentőségű társadalmi, állami és gazdasági szervezetek - pártalapszerveivel való kapcsolattartást jelentette. Az instruktorok irányították, ellenőrizték továbbá az alsóbb pártbizottságok (járá­sok, városok) munkáját is. A szervezeti egységek munkájának alapját a felsőbb pártszervek, a megyei pártbizottság és a végrehajtó bizottság határozatai, útmutatásai képezték. A párt- és tömegszervezetek osztálya (rövidítése: PTO) a megyei pártbi­zottság hatáskörébe tartozó megyei szintű párt- és tömegszervezetek pártalap- szervezeteinek működését felügyelte abból a célból, hogy azok az MSZMP szer­vezeti szabályzata és az idevonatkozó párthatározatok szerint működjenek. Az osztály hatáskörébe tartozó tömegszervezeteknél (többek között: a szakszerve­zetek, a KISZ, a Hazafias Népfront, a munkásőrség megyei szervezeténél) fi­gyelemmel kísérte, hogy az ott dolgozó kommunisták a párt politikájának szelle­mében tevékenykedjenek, munkájukkal, magatartásukkal segítsék elő a párt által kijelölt feladatok megvalósítását. Az osztály fontos feladata volt az ún. kádermunka ellátása, itt vezették a megyei pártbizottság hatáskörébe tartozó káderek nyilvántartását. A pártappa­rátus helyzetéről, mozgásáról évenként tájékoztatta a megyei végrehajtó bizott­ságot, valamint a Központi Bizottság Párt- és Tömegszervezetek Osztályát. A megyei pártbizottság többi osztályával együttműködve, az alsóbb pártszervekre támaszkodva, megvalósította az állami személyzeti munka pártirányítását. A pártgazdasági és ügykezelési osztállyal együttműködve nyilvántartotta és ellenőrizte a státusgazdálkodást és a tagdíjfizetést. Az osztály részt vett a propaganda és művelődési osztály által készített havi információs jelentések összeállításában. Rendszeresen foglalkozott a párttagok és a pártonkívüliek panaszával, ké­résével és ügyes-bajos dolgaival. Feladatkörébe tartozott a megyei választott pártszervek rendezvényeinek előkészítése és lebonyolítása. Ellátta továbbá a megyei pártbizottság mellett működő pártépítési- és if­júsági munkabizottság működésével kapcsolatos teendőket. Az osztály felépítésében a területfelelősi és reszortrendszer érvényesült. 1969-ben az osztályvezető mellett egy tömegszervezeti reszortos, egy káder- és tagnyilvántartó, valamint három területfelelős és reszortos tevékenykedett.22 1972-ben a PTO feladatkörei közül az instruktori, vagyis a területi tevékenységet továbbfejlesztették, mely a járási jogú pártbizottságok területére, annak munka­HML XXXV. 22. f. 3. cs. 318. őe. 154

Next

/
Thumbnails
Contents