Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 18. (Eger, 2007)
TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Cseh Zita: Az MSZMP Heves Megyei Bizottsága szervtörténetének vázlata • 143
A pártbizottság első titkára és a két - 1970-től három - titkára is tagja volt a végrehajtó bizottságnak, amely így 1970-től 13 főből állt. Az MSZMP KB Politikai Bizottságának 1964. május 13-i határozata kimondta, hogy végrehajtó bizottsági üléseket rendszeresen, legalább kéthetente kell tartani. A bizottság munkáját kezdetben negyedéves, majd - 1962-től - féléves munkaterv alapján végezte. A végrehajtó bizottság két pártbizottsági ülés között irányította a párt- szervezet és a pártapparátus munkáját, ellenőrizte a határozatok végrehajtását. A végrehajtó bizottsági ülések napirendjén aktuális problémák szerepeltek, melyekre a jelentéseket, javaslatokat rendszerint az apparátus készítette el. 1968- ban a KB Titkársága határozatban szorgalmazta, hogy ezeket - a pártbizottság illetékes titkárának láttamozásával - a pártbizottságok felügyelete alá tartozó pártszervek, állami gazdasági és tömegszervezetek kommunista vezetői terjesszék elő.19 Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy ,yi párt, állami és tömegszervezeti vezető testületek csak olyan közös tanácskozásokat, üléseket tartsanak, amelyek nem vezetnek a feladatok, hatáskörök és a munkamódszerek összekeveréséhez,”20 Egy 1981-es kimutatás szerint a végrehajtó bizottság évente kb. 55-60 napirendet tárgyalt, melynek kb. 35 %-a a párt belső életével, a kádermunkával, negyede az állami és társadalmi szervek tevékenységével, kb. 20%-a gazdaság- politikával, míg 10-15 %-a ideológiai és kulturális kérdésekkel volt kapcsolatos. 8-10 alkalommal számoltattak be járási jogú pártbizottságot.21 Az ún. káderhatásköri lista alapján a végrehajtó bizottság állást foglalt az összes megyei intézmény, szervezet, gazdálkodó szerv vezető személyével kapcsolatban. A párt központi vezető szerveinek utasítására a területi revíziós bizottságok 1957. november 1-től kezdték meg a tevékenységüket. A revíziós bizottság ellenőrizte a megyei pártbizottság hatáskörébe tartozó pártszervezetek általános gazdálkodását, pénztárát, költségvetésének teljesítését. Vizsgálta a dolgozók bejelentéseinek, panaszainak elintézési módját, a politikai kiadványok teijesztését, az apparátus ügyintézési, ügykezelési munkáját, munkarendjét, munkakörülményeit; a régi párttagok ügyeinek intézését; a tag- és tagjelöltfelvételt és nyilvántartást; foglalkozott a járási és városi pártbizottságok munkájával, a pártalapszervezetek anyagi helyzetével és ügykezelésével. A bizottság munkaterv szerint rendszeresen ülésezett, ahol megvitatták a végzett vizsgálatok során szerzett tapasztalatokat, hiányosságokat. A feltárt hiányosságok kiküszöbölésére tett javaslatokat továbbították a megyei végrehajtó 19 MÓL 288. fond 7. cs. 315. őe. 20 MÓL 288. fond7.cs. 315. őe. 21 XXXV. 22 f. 2. cs. 148. őe. 151