Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 18. (Eger, 2007)

TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Cseh Zita: Az MSZMP Heves Megyei Bizottsága szervtörténetének vázlata • 143

A Politikai Bizottság 1967. január 10-i ülésén határozatot hozott a Köz­ponti Bizottság osztályainak feladatköréről és szervezeti felépítéséről." A hatá­rozat alapján, amely megadta a fő elveket és alapvető módszereket, a megyei végrehajtó bizottság is kidolgozta osztályai működésének alapelveit.11 12 Az MSZMP KB Politikai Bizottságának 1967. május 9-i határozata13 el­rendelte a megyei pártbizottságoknál a közigazgatási és adminisztratív osztály létrehozását. Ez az osztály az eddigi adminisztratív főelőadó tevékenységi körén túl foglalkozott a tanácsok államhatalmi és államigazgatási tevékenységének pártirányításával, ellenőrzésével. A határozat kimondta, hogy a megyei pártbi­zottságok többi osztályát meg kell hagyni, azok belső felépítésében, feladat­körében és munkamódszerében szükséges módosításokat a Központi Bizottság osztályainak feladatkörére és szervezeti felépítésére vonatkozó politikai bizott­sági határozatok figyelembevételével a megyei pártbizottságok dolgozzák ki. Az MSZMP KB Politikai Bizottságának 1968. november 26-i határozata14 véglegesítette a területi pártbizottságok apparátusának feladatkörét és szervezeti felépítését. Elrendelte, hogy a megyei pártbizottságoknál - a következő pártértekez­letig - fokozatosan, a személyi feltételek megteremtése után ki kell alakítani a négytitkáros rendszert. Az említett ’67-es határozat elrendelte továbbá, hogy a megyei pártbizott­ságok munkájuk segítése érdekében pártbizottsági tagokból és szakemberekből - állandó jellegű - pártépítési, agitációs és propaganda, gazdasági és szövetkezet- politikai bizottságokat hozzanak létre. Egy-egy fontosabb feladat megoldására nem állandó jellegű munkabizottságokat is alakíthattak. A PB határozat a területi pártbizottságok struktúráját előírta, de az osz­tályokon belüli munkamegosztás - reszortok, indokolt esetben csoportok, alosztályok - kialakítását már a megyei párt-végrehajtó bizottságok hatáskörébe utalta. Ennek nyomán a párt Heves megyei végrehajtó bizottsága az osztályok szervezeti felépítését, létszámát a következőképpen határozta meg: párt- és tömegszervezetek osztálya 1 osztályvezető, 1 fő tömegszervezeti reszortos, 1 fő káder- és tagnyilvántartó, 3 területfelelős és reszortos propaganda- és művelődési osztály 1 osztályvezető és 5 fő politikai munkatárs- agitációs és propaganda munkacsoport (3 fő)- művelődési munkacsoport (2 fő) 11 MÓL 288. f. 5. cs. 414. őé. 12 HML XXXV. 22. f. 3. cs. 274. őe. 13 MÓL 288. fond 20. cs. 492. őe. 14 MÓL 288. fond 7. cs. 315. őe. 146

Next

/
Thumbnails
Contents