Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 18. (Eger, 2007)
TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Szikla Gergő: Eger lakosságának élete a II. világháború idején • 103
A támadás meg is indult, de eredményre nem vezetett. A kezdeti sikerek után szembetalálták magukat - az előző napi sikerek miatt hamarabb elindított - orosz főcsapással, amely most már a teljes hídfőre kiterjedt. Az ellentámadás tizenegy órára omlott össze a nagyarányú ellenséges harckocsifölény következtében. A 14. gyalogezred - a jól kiépített védelmi vonalaknak köszönhetően - tartotta magát, és sorban visszaverte a rohamokat (összesen kilencet), pedig „egyes orosz tisztek korbáccsal kergették előre legénységüket.”126 Éjjelre az ezred arcvonalán a harcok megszűntek. Február végén így írt erről Nicki Károly alezredes harcjelentésében: ,Az egész napi harcokra jellemző, hogy az elért siker felett a legénység annyira lelkesedik és harcrakész, hogy az emberek közül sokan az árokból kiugrálva az ellenséget üldözik, foglyot ejtenek, kézitusát vívnak úgy, hogy a parancsnokok csak nagy nehézségek árán tudják őket állásaikba visszarendelni. Minden emberben megerősödik az a hit, hogy az állás bevehetetlen, és hogy minden ellenséges támadást vissza tudnak verni. Az ezred harci kedve ilyen magas fokra még sohasem emelkedett.”127 Kiss Lajos a 14/11. zászlóalj 4. lövészszázadának tartalékos hadnagya a következőképpen emlékszik vissza a január 13-i orosz rohamokra: „...Nem sok időnk maradt a töprengésre. Potyogtak a támadóinkat védő füstgránátok. Perceken belül aknavetőtűz, gránáteső hullott védelmi vonalunkra. Megindultak a tankjaik is, de közbeszólt a mi tüzérségünk is. Tüzelni, tüzelni, mert ez most már életkérdés. Katona ne vaktából lőj, hanem célozz! Fegyvereink szinte átforrósodtak a folytonos tüzeléstől. Az első támadást sikerült megállítanunk, de támadásaik ismét és ismét kibontakoztak. Az elesettek helyét újabb rohamcsapatok váltották fel. A fegyverropogás olyan volt, hogy egymással csak ordítva tudtunk szót érteni. Sok volt a halott és a sebesült. De támadóinknál még sokkal több... Ezt a támadást is visszavertük. Már szinte feketék voltunk a lőporfüsttől. No ezt megúsztuk, fiúk! De vajon meddig? Sokáig már nem...!” Közben a 23. gyalogezred -, amelynek állásait már másfél napja folyamatos „ostrom” alatt tartotta a Vörös Hadsereg - nem bírta a nagy nyomást, fokozatosan hátrálni kényszerült, és csak véres harcok árán menekült meg a bekerítéstől. Az esti órákban a III. hadtest parancsnoksága (mivel a IV. hadtest parancsnokságával megszakadt az összeköttetés a 20. könnyű hadosztályt ennek rendelik alá) elrendeli, hogy a hadosztály jobbszámyát, vagyis az ezred arcvo- nalát kanyarítsák hátra a Sztorozsevojetól nyugatra elterülő magaslatokra. Ezzel akarták biztosítani a hadtest oldalát és hátát, mivel a tőle délre lévő 7. könnyű hadosztályt a szovjetek szinte teljesen felszámolták. 126 HL 2. hadsereg iratai 28. fasc. 20. könnyű hadosztály hadműveletének hadtörténeti méltatása. 1943.1—II. (Vasváry Frigyes vezérőrnagy). 127 KÜHNE Gábor 2002. február 9.11. 132
