Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 16. (Eger, 2004)

TANULMÁNYOK - Csiffáry Gergely: Timsógyártás a régi Magyarországon • 5

a növény gyökerében található. Napfénytől védett helyen vagy zárt térben forró levegővel történő szárítás után a gyökérrészeket malomban porrá törték, majd hordókban tárolták. A felhasználást vizes erjesztés előzte meg, amire a glükozidokban cukorhoz kötött színezőanyagok oldatba vitele miatt volt szükség. A direkt módon végzett festés nem volt tartós, viszont annál inkább annak bizonyult a timsópáccal előkezelt anyagon történő színezés.

18 A bőrgyártás és bőrkikészítésnél már igen régen alkalmazzák a timsót. Az időszámítás utáni I. század második felében idősebb Plinius: História naturális (Természetrajz) c. müvében leírta a bőrök cserzését timsóval, piros szőlőgyökérrel vagy tölgyfakéreggel.

19 A timsó alkalmazása a tímármesterség alapja. A rómaiak az erős, nehéz bőr (corium) mellett ismerték a lágy, simuló bőrfajtát, s e név alatt (alutá) a timsós bőrt értették. A csávázásnál volt szükség a timsóra. Egy 25 kg-os bőr számára kb. 3 kg timsóból, 3 kg konyhasóból és 20 liter vízből készül a csáva.

20 A bőriparban a timsós-faggyús megmunkálást később Nyugat-Európában „magyar módra való" bőrkikészítő eljárásnak tartották, noha eleink is csak a pontusi sztyeppén élő török népek révén ismerkedtek meg vele.

21 NyugatEurópában a XIV. századtól keresett cikkek voltak a magyar bőrök. Végül IV. Henrik francia király (1589-1610) egy, a bőrkikészítésben felkészült embert küldött Magyarországra azzal, hogy ott a magyar bőr készítését elsajátítsa. Ez megtörtént, és lassan a francia mesterek is kezdtek bőröket készíteni „magyar módra". Az ezután készült termékeket hongroyeur vagy hongrieur néven nevezték. 1767-ben egy La Landa nevű francia szerző leírta az összes Franciaországban ismert börkikészítési módot, s köztük a magyar bőrkikészítést. Eszerint a magyar bőröket ásványi anyagokkal készítették ki: timsóval és konyhasóval, mégpedig igen rövid idő (2-4 hét) alatt, ellentétben a csersavtartalmú növényi anyagokkal való hosszadalmas, több hónapig, olykor 2-4 évig eltartó eljárással, az ún. cserzessél. Leírja a magyar bőrkikészítést Diderot 1777-ben megjelent Encyklopédiája is. A magyar bőröket késsel - borotválással - szőrtelenítették, majd ezután timsóval-konyhasóval kenték be, és ilyen oldatban taposták meg őket. Miután a timsóval-konyhasóval készített bőrök igen érzékenyek lettek a nedvességre, ezért azokat - parázs fölött megmelegítve - olvasztott faggyúval itatták át. Az ilyen bőrök szinte nyersbőrökké váltak, és a szakítószilárdságuk is hasonló volt. Olykor a limitációk felsorolják a magyar timsós-faggyús bőröket. 1663-ban Varannóban a limitáció az eladásra szánt bőrfajták közt „magyar módra készített" bőrről tudósít. Egy 1724-ből való zempléni árszabásban írják a szíjgyártók 18 TIMÁRNÉ BALÁZSY Ágnes-E. NAGY Katalin, 1981. 139. 19 CSETRI Elek-JENEI Jenő, 1995. 73. 20 FRECSKAY János, 1879. 277-278. 21 PALÁDI-KOVÁCS Attila, 1993. 62. 7