Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 16. (Eger, 2004)

KÖNYVISMERTETÉS - Bodó László: Ha hív a csengőszó • 215

hallgatók közötti korrekt, de bizalomra épülő viszonyt, amely - különösen a vizsgaidőszakban - csökkentette a feszültséget, mérsékelte a túlzott félelmet, izgalmat. (A tanárnak nem az volt a legfőbb funkciója, hogy az után kutakodjon: mit nem tud a hallgató!) Ezek a tapasztalatok továbbéltek a gyakorlatban. Az egykori hallgatók a feleltetést nem tekintették ítélőszéki számonkérésnek. Azt firtatták: mit tud a gyerek, miért csak annyit, hol lehet a gátló ok a tanulásban, a tanításban mit kell jobban csinálnia?! Az egyik leány, már asszonyként, ezt így fogalmazta meg: yy

Amit megköveteltem gyermekeimtől, azt, azokat elvártam magamtól is. Ezzel tiszteltem meg ökef. A főiskolai tankönyv-, jegyzethiány arra tanította meg a hallgatókat, hogy ezeket a tanszereket meg kell becsülni. Amikor az Alma Mater már felkészült arra, hogy ezeket az ismeretforrásokat kellő igényességgel prezentálni tudta, volt hallgatói voltak a legszorgosabb vásárlói. De - szinte kivétel nélkül - hozzáfogtak kézikönyvtáraik kialakításához, amelyben helyet kaptak a szaktárgyimódszertani folyóiratok, amelyeknek sokan szerzőivé is váltak, közreadva kitűnő gyakorlatuk eljárásait, tapasztalatait, gazdagítva a hazai neveléstudományi szakirodalmat. Az „Aranydiplomás könyvnek" 98 szerzője van. Többen kifogásolják, hogy a pszichológiai felkészítés nem terjedt ki a nevelés- és a szociálpszichológiára, s éppen hogy volt tantárgy pedagógiai felkészítés is. Ez igaz, de igaz az is, hogy az eredetileg 4 évre tervezett tanulmányi időből csak kettő lett, pontosabban 2+2, vagyis 2 év bent a főiskolán, 1 év gyakorlat az iskolában, ott, ahová kihelyezték a még mindig hallgatót, s a harmadik év augusztusában megcsinálni az abszolutórium (államvizsga) befejező részét. A későbbi aranydiplomások örömmel üdvözölték a XX. század 60-as évtizedétől fellendülő pszichológiai kutatásokat, s rövidesen országos ismertségre tett szert Kelemen László, a debreceni egyetem professzora, akinek neveléslélektani (gondolkodás-lélektani) kísérletei országos méretűvé terebélyesedtek, s amelyben a volt egriek is számosan bekapcsolódtak. Örömmel fogadták a továbbképzésben megjelent komplex gyakorlati szemináriumi formát, amelynek tanulmányi ideje 3 év volt, és dolgozattal fejeződött be, s amelynek tárgyában helyet kapott a gyermek, a serdülő, a tanulás, a gondolkodás, a személyiség lélektanának számos, kölcsönhatásban érvényesülő problematikája is. Ezeknek a stúdiumoknak a végzéséhez volt egri hallgatók nem kaptak munkaidő-kedvezményt, legfeljebb a foglalkozások napjait tette az iskola szabaddá az óraszám csökkentése nélkül. Sikeres vizsga esetén rendkívüli feljebbsorolásban részesült a nevelő. Dicsérendő volt az a lelkesedés, amely a továbbtanulás terheinek vállalásában nyilvánult meg. Igaz volt az is, hogy a módszertani felkészítés lehetett volna karakterisztikusabb. Az elméleti „szakdidaktikai stúdiumok" elégségesnek látszottak. Ezek azonban nem egészültek ki rendszeres óralátogatásokkal, s az azt követő elem219