Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 16. (Eger, 2004)
FORRÁSKÖZLÉSEK - Bán Péter: Az egri püspökség úrbéri szerződései és „ideális urbáriumai” Mária Terézia országos rendezése előtt • 135
hogy a censusban volt szegénység sok hálaadással hálálja és köszöni, hogy múlt esztendőben is robota váltó censusra lévén [engedve], tetszetősen tapasztalta gyarapodását és könnyebbségét, és amint vallja, hogy ezáltal mind a királyi adókat, mind a tekintetes nemes vármegye szolgálatait, mind pedig az uraság kötelességeit is sokkal könnyebben és szívesebben elviselhették, és azon okból ezen deméndi [baktai, fidimesi, fel-németi, f.abonyi, solymosi, kápolnai, kerecsenéi, kis-körei, makiári, sarudi, íisza-nánaj] szegénység is esedezne, hogy csak robota váltó censusra továbbra is meghagyattatna, a méltóságos uraságnak különös öröme nevelkedvén szegény jobbágyainak felépítésében és teljes igyekezettel azokat gyarapítani kívánván, hogy ennek utána is atyai gondviselő kegyelmében dicsekedhessenek, ezen megegyezett punctumokban ismét két [Egerbakta, Feéémes, Kápolna: egy - Felnémet: egész - Gyöngyössolymos, Kerecsené, Maklár, Tiszanána: három - Kisköre, Sarué: négy] folyó esztendeig meghagyja, de egyezésük szerint lévő kötelességüket fogyatkozás nélkül beteljesítsék, ha az uraság kegyelmére méltók lenni akarnak. Úgymint: forint dénár forint dénár 27 16 1. A hatmarhás földet bíró egészhelyes háza-telke censusa 1 kukorica- és kenderföld váltója 3 victualiák megvétele 1 16 robota váltója 22 A négymarhás félhelyes háza-telke censusa 1 kukorica- és kenderföld váltója 1 50 victualiák megvétele 58 robota váltója 11 A kétmarhás földű negyedrészes háza-telke censusa 1 kukorica- és kenderföld váltója 75 victualiák megvétele 29 robota váltója 5 50 A gyalogsoros nyolcadrészes háza-telke censusa 1 kukorica- és kenderföld váltója 37 victualiák megvétele 14 robota váltója 2 75 14 54 27 148