Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 15. (Eger, 1998)

TANULMÁNYOK • KÖZLEMÉNYEK - Besze Tibor: Gyöngyösi urbáriumok; contractusok és conscriptiok tanulságai (XVIII-XIX. század) • 27

volt és ez a szerepe a XIX. század közepéig egyre erősödött. Nemes és jobbágy egyaránt szívesen települt le az oppidumban. Vonzereje elsősorban szőlőtermesztésével függött össze. A természeti környezet kedvezett a munkaigényes és jó értékesítési lehetőségekkel rendelkező agrárágazat fejlődésének, de a határ szűkössége rá is szorította a lakosokat a szőlőmüvelésre. Éppen ezért s hódoltság utáni másfél század egyik jellemző vonása a promotóriumok nagyarányú terjeszkedése volt. Ez a monokultúrás gazdasági ágazat biztosította birtokosként vagy napszámosként - a lakosok nagy részének megélhetését. Gyöngyös város történetének másik sajátossága az volt, hogy a XVII-XVIII. század fordulóján még meglévő szilárd telekrendszer a népességgyarapodás következtében eltűnt és az újraosztásos földközösségnek adta át a helyét, amely a jobbágyfelszabadításig maradt fenn. A népesség és a rendelkezésre álló szántóföldek között aránytalanság - szűk határ, nagy lélekszám - egyik társadalmi következménye az volt, hogy az úrbérrendezéskor gyöngyösi gazdákat taksás zsellérként írták össze. Hiba lenne azonban őket a magyarországi jobbágyság legszegényebb rétegével rokonítani. Éppen ellenkezőleg. Az oppidum lakóinak életszínvonala és gazdasági ereje meghaladta az átlagos magyar zsellér életszínvonalát és teherbírását. Annak ellenére így volt ez, hogy a városnak csak a legapróbb magyarországi falvakra jellemző szűk határai voltak. Ez a gyöngyösi fejlődés legsajátosabb vonása. Kétségtelen tény ugyanakkor, hogy erőteljesen nőtt a hazátlan zsellérek száma is, ami arra utal, hogy a gyöngyösi társadalomban is érvényesült az az általános magyarországi tendencia, ami a zselléresedés irányában hatott. A földesúri terheket illetően az úrbérrendezés nem hozott lényeges változást a mezővárosi polgárság életében. A jobbágyi adózást a rendezés előtt és után egyaránt a szabad egyezésen alapuló contractusok szabályozták, bár 1771 után az Urbárium alapelvei mércéül szolgáltak a szerződések számára. A taksa és bordézsma a korszak egészében a jobbágyi szolgáltatások meghatározó részét alkották. Gabonakilencedet csak a házsor szerint szántóval rendelkező gazdák adtak. A robotot az oppidum lakói általában megváltották, s legfeljebb a XVIII. század középső harmadában érzékelhető a munkajáradék bizonyos, de átmenetinek tűnő emelkedése. BESZE TIBOR 50