Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 15. (Eger, 1998)

TANULMÁNYOK • KÖZLEMÉNYEK - Besze Tibor: Gyöngyösi urbáriumok; contractusok és conscriptiok tanulságai (XVIII-XIX. század) • 27

Magyarország és a Török Birodalom határán fekvő Gyöngyös. Szakály Ferenc kutatásaiból tudjuk, hogy a város a XVI-XVII. században is nagy népességbefogadó és -megtartó erejéről volt ismert és hódoltsági viszonylatban kiemelkedő népességszámmal büszkélkedhetett. Az oppidum a török korban sem pusztult el, bár lakói a császári és szultáni hadak elől időnként menekülni kényszerültek. A veszély elmúltával azonban rendre visszatértek házaikba, folytatva mindennapi munkájukat. A korban még bizonyos bevándorlással is számolhatunk a város életében. Mindenekelőtt felvidéki szlovák evangélikusok települtek be. Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy gyakori volt a városból való elvándorlás is. A XVI-XVII. században ennek ellenére Gyöngyös egyike volt azon kevés hódoltsági mezővárosoknak, melyek népességük egy jelentős részét megtartották és a XVIII. századot nem lakóhelyük újjáépítésével kellett kezdeniük. A századok óta művelt szőlőhegyeknek volt minden bizonnyal a leginkább vonzó és megtartó ereje. A XVIII. század Gyöngyös életében is a nagy népességgyarapodás kora. Ezzel együtt természetesen növekedett az adózók létszáma. Mindenekelőtt tehát arra a kérdésre kell választ adnunk, hogy mely társadalmi rétegek tartoztak földhasználat vagy egyéb címen földesúri adóval vagy szolgálattal. Magyarországon az oppidumok lakosságának döntő többsége - közösségként bizonyos mentességekkel ellátott - jobbágy volt. A gyöngyösi népesség meghatározó részét is a jobbágy - 1771-től a zsellér - kategória alkotta. Nagy számban éltek a városban olyan kézművesek és kereskedők, akik lakóházuk vagy az általuk művelt szőlő és szántóterületek után tartoztak földesúri adóval. A mezőváros életében mind jelentősebb szerepet játszott a XIX. század elejére 250 családra duzzadt nemesi réteg. Ezen belül három csoportot különböztetünk meg. A birtokos nemesek többsége taksás házzal is rendelkezett. A kurialisták csak saját szabad telkükön gazdálkodtak. Taksás nemesekről is tudunk a városban, akik birtokos társaiknak ugyanúgy különböző járadékokkal tartoztak az általuk használt földek után, mint a jobbágyok. Szőlőbirtokosként pedig a legkülönbözőbb jogállású és társadalmi helyzetű lakosokat kötelezték dinnyebor adására. Ugyanez érvényes a gyöngyösi promontóriumokon birtokos extraneusokra is. Az adózók számának alakulását mutató források az egész városra és az egyes birtokrészekre vonatkozóan is rendelkezésünkre állnak. Ami az utóbbiakat illeti, róluk csak szórványadataink vannak, s ezek csupán részleges következtetések levonására alkalmasak. Gyöngyös város adózó lakosságáról az 1715-20., 1771., 44 45 1816., és 1828. " évi összeírások segítségével tájékozódhatunk. Az 1715. és az 1720. évi országos összeírások az adózó háztartások számát tüntetik fel a népesség jogi állapota szerint. 1715-ben az összeírok Gyöngyösön 121 jobbágy- és 13 zsellérháztartást számoltak össze. Az 1720. évi javított SZAKÁLY R, 1984. 147-178. KOVACSICS J., 1957. 55-56., 332-335. HML. IV-7/H/1.2. sz. irat Uo. HML. IV-7/a/l. és a Conscriptio Regnicolaris Privilegiati Oppidi Gyöngyös, 1828. 38