Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 15. (Eger, 1998)
TANULMÁNYOK • KÖZLEMÉNYEK - Hajagos József: Knézich Károly aradi vértanú (1808-1849) • 157
sereg tiszai átkelésével megszűnt. Csapatait beosztották a három hadtestbe (I., III., VII.), őt magát pedig a hadsereg vezérkarába. Görgeynek, bár az oldal védj ét képező I. hadtest augusztus 2-án komoly vereséget szenvedett Debrecennél az oroszoktól, sikerült végrehajtania oldalmenetét, és augusztus 9-én megérkezett Aradra. Ugyanezen a napon azonban a déli magyar hadsereg döntő vereséget szenvedett Temesvárnál Haynau csapataitól. A vereség után a déli magyar haderő teljesen demoralizálódott és megindult a felbomlása. így a Görgey vezette, még egyetlen harcképes mozgó hadsereg (kb. 25 000 fő) délről Haynau 30 000 fős, északról pedig Paskievics 70 000 fős hadereje közé szorult, s várható volt a Lüders vezette erdélyi orosz erők nyugati előrenyomulása is a Maros völgyében. Megoldatlan volt a katonák élelmiszerrel és lőszerrel való ellátása is. Lőszerkészletük mindössze egy félnapos ütközetre lett volna elegendő. Ilyen körülmények között került sor Aradon augusztus 11-én arra a haditanácsra, amelyen Görgey hadseregének törzstisztjei és tábornokai elhatározták az oroszok előtti fegyverletételt. A haditanács határozatát támogatta Knézich is. 38 A haditanács döntése után Knézich is a fegyverletételhez elvonuló hadsereggel tartott. Az augusztus 13-i világosi fegyverletétel után az oroszok fogságába került. A fogságba esett tábornokok előbb Kisjenőre, majd Gyulára kerültek. Az oroszok tisztességesen bántak velük, megtarthatták kardjaikat is. Ez a megbecsülés azonban csak augusztus 22-ig tartott, akkor elvették fegyvereiket és másnap augusztus 23-án átadták őket báró Reischach osztrák vezérőrnagynak, aki katonai kísérettel Aradra szállíttatta őket. Várható sorsával Knézich tisztában volt. Társaihoz hasonlóan azonban ő sem akart elmenekülni a sors végzése elől, noha ezt az oroszok nem nagyon akadályozták volna meg. Hadsegéde, Bobik Gusztáv meghatottan emlékezett vissza utolsó együtt töltött napjaikra: „...többször esdve kértem Knezichet, hogy meneküljünk, de mindannyiszor csak azt a feleletet kaptam: »Nem hagyhatom el jó honvédelmet. Mindig hívek voltak; én, vezérük is a halálig hívük leszek hát!«, s valahányszor ilyeneket mondott, szemüvege alól eleven szép szemeiből mindig nagy könnycseppek estek le hollófekete szakállára ". Lehet, hogy nem így hangoztak el ezek a szavak, de Knézich valóban így érezhetett. Személyes sorsát nem kívánta elválasztani társaitól, s beosztottjaitól. 39 Az aradi rendkívüli hadbíróság augusztus 27-én, szeptember 15-én és 26-án hallgatta ki. A hadbírósági eljárás jórészt csak formaság volt, hiszen az uralkodótól teljhatalmat kapott Haynau már eldöntötte sorsukat. A császári fővezér 1849. augusztus 18-án megdöbbentő hangvételű levélben számolt be szándékairól Radetzky tábornagynak: „...a lázadóvezéreket fel fogom köttetni, és minden császári királyi tisztet, aki a forradalmárok szolgálatába állt, agyon fogok lövetni, gyökeresen irtom ki a gazt, és egész Európának példát fogok mutatni, hogyan kell bánni a lázadókkal, és hogyan kell a rendet és békességet egy évszázadra biztosítani." Nem kevésbé megdöbbentő Schönhals altábornagynak írt augusztus 24-i levele is: „Ezzel a szörCSORBAL., 1989. 111. CSORBA L., 1989. 111. 177
