Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 14. (Eger, 1996)

TANULMÁNYOK • KÖZLEMÉNYEK - Bán Péter: Három XVI. századi dézsmautasítás • 53

léten, valamint a nagyhevesi districtus templomos helyein áttekinthetők, a debrői körzetben viszont éppen ezek részletezése hiányzik. Az Egri Völgy lelkészei, úgy tűnik, hogy csak a gabonadézsmából járó quartájuk tekintetében őrizték meg az előző esztendőben már regisztrált kivételes, a teljes quartát számukra biztosító helyzetüket, bár Makiáron csak a méhraj-váltságból kiadott részesedésüket rögzítették írásban, Nagytályán még ennyit sem. A pásztói districtus területéről ezúttal Száj la és részben Pásztó dézsmafizetőit terhelte az archidiakónus eltartása, de ezek együttese viszont nem tette ki az egész kerületre kivetett „integra quartát". - A gabonatermés tizedlajstromaiból levonható következtetéseket azzal egészítem még ki, hogy a lelkészek és a főesperesek rendszerint a zsellérállapotúaknak elismert kereszténypénz-fizetőknek és a méhrajok, olykor a sertésszaporulat dézsmálásából származó naturális, illetve pénzbevétel összegéből úgyszintén részesültek. A bortized bevételek hasonló elosztásánál általános alapelv volt, hogy az ötödöt fizető promontóriumok hasznából a káptalant negyedrész illette, mivel a kilenced mint földesurasági bevétel nem képezhette megosztás tárgyát, viszont a pusztán tizedfizető hegyek dézsmabevételének már a fele jutott az egri káptalannak. Ez a gyakorlat jól kontrollálható az Egri Völgyhöz sorolt települések többségének összeírásain (Eger, Tárkány, Szőlőske, Maklár, Nagytálya). A dézsmajegyzékek tanúsága szerint azonban kivételt képezett a „közös birtoklású" egri Pósa promontórium és a Harangozó városrész tizedbevételeinek a püspök, helyesebben a végvár javára történt kedvezőbb fele-fele arányú megosztása. Nagyon sajátos és egyedi jellegű továbbá az ún. Szánomtető, Veresharaszt és Homok promontóriumok és Tihamér tizedszedési gyakorlata, mivel ezek - mint káptalani illetőségű sajátos szőlőhegyek - a bordézsmát mindenekelőtt a kanonoki testület javára adták, és a püspökvárat e területekről csak quarta illette meg.

8 A másik két bortermelő kisrégió területén, a Gyöngyös és Pásztó környékén a quarta mindenütt együtt járt a főesperesnek és a helybeli plébánosoknak, amelyet azután kétfelé osztottak. A közölt adatok alapján az a benyomás alakult ki bennem, hogy a reformáció terjedésével párhuzamosan az egyházi hierarchia leginkább a középszintű intézményes képviselőit, a kanonokát, föespereseket tartották felesleges sallangnak, s ezért tapasztalhatunk értelmetlennek tűnő űröket a korszak összeírásaiban. E feltevést, azt hiszem, nem gyengíti, sőt erősíti a bordézsmásoknak szóló instrukció-minta egyik bekezdése: „Az hol penigh prédicatorok vadnak, azoknak az quartát, azaz mindenik nyolcad köbölnek egyikét megadjátok ... [De] hogyha az prédikátor csak mostan ment oda az faluban lakni, az quartával nem tartozik neki, az hol penigh predicator nincsen, ott senkinek semmit ne adjatok az quartában... Eszetekben vévén ezt is, hogy némely falukat az prédicatorok az ű harangok alá szolgáltatnak, kik az előtt Az említett három egri promontórium speciális tulajdonjogi helyzetéről Szederkényi Nándornak sem volt tudomása. Vö. SZEDERKÉNYI N., 1890. 366. Lásd pl. Pély esetét; Dézsmajegyzékek... 1549. 122-123. 58