Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 14. (Eger, 1996)

TANULMÁNYOK • KÖZLEMÉNYEK - Szecska Károly: Egri egyetemi tervek az 1945 és az 1948 közötti években • 191

Gyomlay írására először az Uj Ember katolikus lap reflektált 1945. december 2-i számban „Katolikus Egyetemet Egerbe!" című írásában. A cikk segítette a köz­hangulat figyelmének felkeltését az egri egyetem ügye mellé való állítását. Gyomlay Köznevelésben cikkének megjelenése után rövidesen Egerbe utazott, s kihallgatást kért az érsektől, „ aki a gondolatot szeretettel fogadja, s örül, hogy éb­ren tartjuk az eszmét. Helyesli, hogy törődünk az egri egyetem ügyével!" Miután 1945 novemberében Keresztúry Dezső lett a kultuszminiszter, akit ő a budai érseki gimnáziumban hajdan tanított, vele is csakhamar kapcsolatot teremtett. Hozzá inté­zett levelének kézbe vétele után táviratilag kérte, hogy keresse fel őt. Keresztúry a találkozás elején először megdöbbent a terv hallatára, s ezeket mondta: „Szó sem le­het egri egyetemről! Mit gondoltok, mi történnék, ha ő a Minisztertanácsba egy ilyen eszmével előállna? Nem! Egyetem nem lehet, éppen egy ilyen reakciós fészek­ben nem, de még a meglévő jogakadémiát is megfogják szüntetni". Gyomlay rábe­szélésére megígérte, hogy „megmenti a jogakadémiát". Sőt egri látogatásra is haj­landó az egyetem ügyében. 25 Időközben Tóth József, a jogakadémia akkori dékánja is felkereste soraival. Ezt követte személyes találkozásuk, amikor egyeztették az egyetemmel kapcsolatos gon­dolataikat. Nemsokára kihallgatást kapott Mindszenty bíborostól is, aki helyeselte az egri egyetem koncepcióját. Ezt követően az általa kidolgozott tervet átadta a her­cegprímásnak. 26 Gyomlay a prímásnak azt a tervet adhatta át, amelyet 1945. december 16-i kel­tezéssel készített az „Egri Katolikus Eszterházy Tudomány Egyetem"-xö\. O ekkor továbbra is egy háromfakultásos egyetem létesítését képzelte el. A bölcsészkarra nézve a tervezetet részletesen is kidolgozta; olyan bölcsészeti kart képzelt el 28 tan­székkel, ahol természettudományi tárgyakat (növénytan, állattan, kémia, fizika) is oktatnának. 27 Az egri egyetem létesítésének ügyével ekkor már foglalkoztak a helyi szociál­demokraták is. Lapjuk, az Igazság 1946. január 24-i számában „Tudományegyetemet Egernek!" címmel cikket közölt, amelynek elején összefoglalták az egyetem létesí­tésének addigi fejleményeit, majd a következőket írta a lap: „E téren való kezdemé­nyezésünk egyébként kész tervekkel várja a megoldásra alkalmas időpontot. Terve­ink kiindulópontja kezdettől fogva az érseki jogakadémia továbbfejlesztése volt s maradt anélkül, hogy annak alapítási - tehát katolikus -jellegét a jövőre nézve is figyelmen kívül hagytuk volna. E tervek indítékául nem érzelmi lokálpatriotizmus, hanem az a tény szolgált, hogy az itteni jogakadémián a demokrácia elveinek megfe­lelő teljes tan- és vallásszabadság mindenkor maradéktalanul érvényesült, akkor is, amikor azt a népellenes törvények szinte lehetetlenné tették. Az érseki jogakadémián EÉL. LFJ. Gyomlay László levele az egri érseknek. Bp. 1946. ápr. 4.; 279/1946. - A levélből kiderül, hogy Gyomlay 1946. április 3-án hosszabb beszélgetést folytatott Keresztúry minisz­terrel, aki támogatta a jogakadémia fenntartását és az egri egyetem létesítését. HML. VIII-1/379. A Katolikus Egyetem Barátainak Egyesülete 1947. május 11-i igazgatósági ülésénekjegyzőkönyve. EEL. LFJ. Gyomlay László: Egri Katolikus Eszterházy Tudományegyetem. Bp. 1945. dec. 16. 198

Next

/
Thumbnails
Contents