Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 14. (Eger, 1996)

TANULMÁNYOK • KÖZLEMÉNYEK - Szecska Károly: Egri egyetemi tervek az 1945 és az 1948 közötti években • 191

Egri egyetemi tervek az 1945 és az 1948 közötti években A katolikus egyetem tervének előzményei Egerben a XVIII. század közepétől 1945-ig Hazánkban a középkori egyetemi szervezési kísérletek után (Pécs, 1367; Óbu­da, 1389; Pozsony, 1767) 1635-től működik folyamatosan a Pázmány Péter által ala­pított tudományegyetem Nagyszombaton, 1777-től Budán, majd 1784-től Pesten. A kolozsvári egyetemet 1872-ben alapították, amely 1921-től Szegeden működik. Deb­recenben és Pozsonyban 1914-ben nyitották meg az universitast. A pozsonyi egyete­met 1920-192l-ben a trianoni béke értelmében Pécsre költöztették. A felsorolt egyetemek állami felsőoktatási intézmények voltak. Egerben nyílott volna meg az ország első katolikus egyeteme. A magyar városok sorában talán Eger az egyetlen, amely a XVIII. század köze­pétől egyetem megszervezéséért küzd, s ez a szándéka napjainkig sem sikerült. Az egri egyetem felállításának tervéről először Soós Imre egri történész publi­kált saját levéltári kutatásain alapuló önálló tanulmányt, amelyet 1967-ben jelentetett meg. A szerző ebben kimutatta, hogy a korábbi állításokkal ellentétben az egri egye­tem, mégpedig katolikus egyetem tervét, először nem Eszterházy Károly püspök, hanem elődje, Barkóczy Ferenc vetette fel. Dolgozatában hitelt érdemlően bizonyí­totta azt is, hogy az Universitasnak szánt épület tervét nem Jákob Fellner (Fellner Jakab), hanem Josef Gerl készítette el, Fellner csak módosított Gerl tervén, miután Eszterházy őt bízta meg az épület kivitelezésével. 1993-ban Mészáros István neveléstörténész „Katolikus egyetemszervezési ter­vek Egerben 1754-1948" címmel tett közzé egy dolgozatot. Tanulmányában a SOÓSL, 1967.303-321. MÉSZÁROS!., 1993.23-34. 191

Next

/
Thumbnails
Contents