Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 14. (Eger, 1996)

TANULMÁNYOK • KÖZLEMÉNYEK - Csiffary Gergely: A XVIII-XIX. századi magyarországi üveghuták szerepe a hazai iparfejlődésben • 115

Az üveghuták alkalmazottai különböző csoportokba sorolhatók. Minden üvegolvasztónál volt egy-egy hutavezető, hutamester vagy faktor, mint irányító alkalmazott, s mellette az idők során feltűnt a nagyobb létesítményeknél l-l írnok is. Az üveghuták fizikai állományban lévő alkalmazottainak is több csoportja volt. Az előkészítők közé tartoztak a fazékkészítő, a zúzó- (kvarcőrlő), az üvegolvasztó, a fűtő- és a mintázó munkások. A termelők sorában ott találjuk az üvegfúvómestereket, üvegfúvósegédeket (legényeket). Az egyszerű hutákban is, valahány üvegfúvó volt, mellettük legalább l-l formatartó fiú (gyermek) tevékenykedett. A fizikai alkalmazottak harmadik csoportját alkották a jobb hutákban & feldolgozók, a köszörűsmester, köszörűssegéd és a csomagolok (kötözők). Az utóbbiak rendszerint nők voltak. A fenti üzemi alkalmazottakon kívül egyéb kiszolgáló személyzetet is találunk egy-egy termelőegységnél. A kocsisok vagy fuvarosok szállították el a készterméket, rajtuk kívül legalább hutánként l-l ács dolgozott, akik a hutaépületeknél szükséges gyakori karbantartó, javító munkákat végezték. Végül ide számíthatók az éjjeliőrök (gyakran rokkantak) munkája, akiket azért alkalmaztak, mert fából készült hutaépületek gyakorta estek a tüzek áldozatául. A XVII-XIX. században az üvegcsűrök folyamatos termeléséhez szükség volt fafeldolgozó műhelyre, tekintettel arra, hogy a készárut, vagyis az üvegpalackokat, faládákban szállították el. Ezeket hívták ún. ferslágoknak Ezért a közepes és a nagyobb hazai üveghutákhoz fűrész-, illetve deszkavágó vízimalmok is tartoztak. Ezekben készítették az üvegszállításra alkalmas szállítóládák anyagát. A kész árut ládákba rakva szekéren vitték piacra. Ha járhatatlanok voltak az utak, akkor gyalog, háti kosárban, szalma közé csomagolva hordták szét a telepesek az árut. Mindent összevetve, ha a minimális létszámot vesszük, legkevesebb 15-17 ember munkájára volt szükség, a nagyobb vagy több évtizede fennálló üveghutáknál 25-30 fős személyzetet találunk. Az uradalmi összeírásokban, korabeli iratokban viszont csak néhány esetben találjuk ennek a nyomát. Meg kell állapítani, hogy a huták alkalmazottai - a kemencéknél dolgozók napi 9-12 óra munka után - család és hozzátartozók nélkül még az önfenntartásukról sem tudtak volna gondoskodni, nemhogy étkezésükről, fűtésről, pihenésről, fürdésről. A korai hutatelepeken nincsenek magazinok és üzletek, a hutások ezért önellátásra szorultak. Önellátásuk megteremtésekor a nők és gyerekek munkájára számíthattak, akik a telepek körül gyarapodó irtványokon és a házak körül mezőgazdasági munkát végeztek, állatot tartottak. A hozzátartozók alkalmanként segédkeztek a termelésben, így a nők a csomagolásban, a gyerekek az üvegfúvók mellett a formák kezelésében, esetleg az elkészült üvegárut szállították piacra, szomszédos falvakba. Végső soron az üveggyártó üzemek környékén viszonylag rövid idő alatt egész új telepítvény, faluszerű település alakult ki. A korai üvegipar kutatója akaratlanul ellentmondásokba botlik. Az üveghutákról szóló korabeli kimutatásokban nem találhatjuk meg az előbb említett magas alkalmazotti számokat, csak jóval kevesebbet, általában a kemencéknél tevékenykedő üvegfúvókat és segédeket, illetve a hutásmester személyét. 137