Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 13. (Eger, 1994)

TANULMÁNYOK - Kelemen Éva: Eger nevezetes egyházi műemléképületeit alkotó és díszítő kőzetek földtani kapcsolatai • 117

A főhomlokzat baloldali mellékbejáratán keresztül egy előcsarnokba juthatunk, ahol felsőtárkányi mészkőből faragott szenteltvíztartó található. Ugyanilyen víztartó van a déli homlokzat oldalcsarnokában is. A bazilika hossztengelyére keresztben, az oldalhajók alatt fekszik az altemp­lom, illetve a kripta. Három helyiségre osztható, legjelentősebb része a templom nagy kupolája alatti kör alakú terem, amelynek közepén riodácittufa oltárasztal áll nyolc protodór oszlop koszorújában. Ezek szintén ebből a kőzetből készültek. Barokk stílusban épült 1700 után, 1743-ig, Pethő István tervei alapján a Szent Bernát templom a Széchenyi utca 15. szám alatt. Bár jezsuita, majd ciszterci rendi építmény, nagyrészt mégis a demjéni püspöki kőbányából szállítják hozzá a köveket (17/a-b. ábra). A templom főhomlokzatát négy, közös lábazatból (riodácittufa) kiin­duló falpillér tagolja. A homlokzat tornyain, a szalagkeretes ablakok körül egy eny­hén domború falsík lép ki, amelyet jobbról és balról egy-egy demjéni riodácittufából faragott ión fejezetes falpillér díszít. Ide kapcsolódik a bejárati csarnok, amelyet szintén ebből a kőzetből elkészített sarokpillérek díszítenek. A tagolt kőpárkányt, rajta az erkélyt és a rokokó vázákat is riodácittufából készítették, valamint az elő­csarnok két oldalán levő oldalajtókat és a felettük levő supraportákat is. A díszkapu­zathoz szintén Dernjénből szállították a követ. A homlokzat közepén jobbra és balra rokokó keretelésű fülkékben jezsuita szentek tufából készült alakjai. A közöttük levő stukkódíszes kórusablakot riodácittufa timpanon keretezi. A templom északi oldal­homlokzatától kezdve az épület lábazatát tufa lapokkal burkolták. Az északi falon öt széles falpillér emelkedik. Az itt található ablakok kerete is demjéni kőből készült. A déli homlokzat megegyezik az északival. 70 A templombelső egyhajós, hatszakaszos, hossznégyszögű tér (17/b. ábra). A fő­hajóból mindkét oldalon, félköríves árkáddal, 3-3 négyszögletes alaprajzú kápolna nyílik. Itt találhatók a mellékoltárok. Az előcsarnokban, a kórus alatt két felsőtárká­nyi mészkőből faragott lavabót találunk. A hajó három boltszakaszához kétszaka­szos szentély kapcsolódik. Vörös mészkő lépcsővel emelt tér, amelyet dunaalmási mészkőből készült szentélykorlát oszt ketté. A hajóban műkő, míg a szentélyben vörös és forrásmészkő burkolatot találunk. Az oldalhajókat demjéni lapokkal burkol­ták (60 x 60 cm). A főoltárt három vörös mészkő lépcsőfokon találjuk a szentély hátsó terében. Vörös és sárga műmárványból faragott szarkofág alakú stipes, kétol­dalt festett fa baldachin. Az oltárépítményben az asztal készült csak valódi kőből: felsőtárkányi mészkőből. Az építményt koronázó orompárkányon magas attika, ame­lyen a boltozatig felmagasodó fehér, stukkó szoborcsoport: Borgia Szent Ferenc alakja, az Oltáriszentség imádása. 71 Az új liturgikus térben levő asztalt és emelvényt gerecsei jura mészkőből készítették. A görögkeleti un. Ráctemplom (temetővel, plébániaházzal) a Széchenyi utca 55. szám alatt található. A barokk, későbarokk stílusban épült templomot Povolni Já­70 Uo. 540. 71 GRANASZLÓINÉ GYŐRFFY K., 1985.b. 14. 136

Next

/
Thumbnails
Contents