Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 11. (Eger, 1983)

TANULMÁNYOK - Dr. Csizmadia Andor: Pétervására jogéletéből • 64

Az ingó és ingatlan fogalmairól vallott népi felfogás csaknem megközelíti magánjogunk e vonatkozásában felállított szabályait. ,,Ingatlan a föld — mondja a pétervásári ember — és vele együtt minden, ami hozzánőtt"; értve ez alatt jogi megvilágításban a telket, és mindazt, ami vele organikus összefüggésben áll, vagyis, ami az ingatlannak az alkatrésze. Az ingó fogalmát már ravaszul negatíve határozza meg: ,,ingó az, ami nem tartozik az ingatlanok közé." Mind a föld, mind a házingatlan különös, előszereteti értékkel bír a pétervásáriak szemében. Ragaszkodik földjéhez, bármily kicsi, vagy értéktelen legyen is az. Természetesnek tartja, hogy a nőnek is van ingatlan vagyona, sőt mint a családjogban látni fogjuk — el is várja, hogy az „ifjú menyecske hozzon magával földet". Ha a pétervásári ember felesége nem hozott a házhoz ingatlan vagycnt, akkor a férj nem enged beleszólást saját ingatlana, vagy ingatlanai sorsának intézésébe; jelezve ezáltal, hogy a föld hatalmat, uralmat jelent. Többízben hallottuk, hogy a férj feleségét, aki elkísérte ügyes-bajos dolgában ügyvédjéhez, vagy bírósághoz, leintette, mikor beleszólt a kialakult vitába: ,,te csak abba szólj bele, amit te hoztál." Ha felesége „tehetős" aszszony, akkor megengedi a saját ügyeibe való beleszólást, sőt gyakran tanácsát is kéri, mert ő is feljogosítva érzi magát arra, hogy viszont alkalomadtán beavatkozik felesége vagyoni ügyeibe. Bár egyrészt a családjog kereteibe tartozik, mégis dologi vonatkozásai alapján itt tartjuk szükségesnek említeni, hogy a férj munkájának eredményéből előállott kereset nagyobb és fontosabb szükségletek beszerzésére szolgál. így az eladott gabona árából, fuvarozásból szerzett keresetből ruhát, és pedig férfiruhát, adót, kölcsöntartozást fizetnek, míg a női ruházkodás kellékei a feleség külön gazdálkodásából szerzendők be. A feleség kendert termel, baromfit nevel, fonási-szövési munkát vállal; a szerzett keresetből, továbbá a tehén által adott tej és abból készített tejtermékek árából szerzi be apró házi fűszerszükségleteit, a leánygyermekek és saját női ruhaszükségleteit. Pontosan betartják azt az íratlan szabályt, hogy a feleség és leánygyermekek ruhaszükségleteit a fentiekben felsorolt női munkaeredményekből, a fiúgyermekek, legények ruhaszükségletét pedig az apa vagyonának jövedelméből fedezzéki A pétervásári ember különös lelki beállítottságra vall a házközösség, rendszerben megfigyelt, és Péter vásárán még ma is dívó népszokás. A község területén még manapság is sok a közös „porta", úgyannyira, hogy pl. a Simon udvarban 65 ember, illetve 10 család lakik. Közös porta esetén — éppen ebben jelentkezik a sajátos népszokás — a házon nem található sem kapu, sem kerítés. Ha sokan laknak, nem kerítenek be portát, kertet; bár minden családank megvan a külön kihasított kertje, a közös udvarban a maga külön rakodóhelye, de ezt sem kerítik el. Ha már két család lakik egy közös portán, köztük nincs kapu, nincs kerítés. Megvárják, amíg az egyik család átadja portarészét, és az ott maradt család nyomban kaput állít, kerítést húz. E szokást S. B. gazda azzal magyarázza, hogy „megbízunk mi annyira egymásba, nem vész el semmi. Meg aztán nem is lenne helyénvaló mindent bezárni egymás elől, amint a rabló elől". A pétervásári ember nem jár át olyan ingatlanon, ahol köztudomás szerint szolgalmi jog nincs. Ezt komolyan veszi, és mással is megtartatja. E szabály alól általánosságban csak egyetlen kivételt ismernek, és ez a vízmerítés joga. Ha tudja a pétervásári ember, hogy másnak az udvarában levő kútból jó iható vizet meríthet, minden előzetes engedély nélkül bemegy az udvarba, és 66