Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 9. (Eger, 1979)
TANULMÁNYOK - Sugár István: Az egri püspökség és káptalan középkori vizafogó szegyéi a Tiszán • 5
A viza halászata A viza, és a tok, valamint a legkisebb tok-féle: a kecsege a Fekete-tengerben élt, ahonnan évente kétszer a Dunán át felvándorolt hazai folyóvizeinkbe ívni, azaz petéit lerakni. Az első sereg március-májusban, a második pedig augusztusdecemberben jelent meg a Dunában, Tiszában, Marosban, Vágban és a Zagyvában.™ Ezeknek a halféléknek az ösztönös vándorlását használták ki magyarországi halászatában, s e vándorlásuk és tartózkodási helyük határozta meg fogásuk idejét és helyét. A vizák hazai vizeinkben való vándorlásuk során „seregesen" 19 , s aránylag gyorsan haladtak a víz magasabb rétegében 20 . Hermán Ottó még a XIX. század utolsó negyedében is úgy hallotta a halászoktól, hogy ,,a víz duzzadozott" a nagy testű állatoktól 21 . Téli itt tartózkodásuk alatt leszálltak a folyók fenekére, s a meder mélyedéseiben húzódtak meg, s oda rakták ikráikat is 22 . Tél múltával, amikor repedezni, recsegni-ropogni kezdett a folyó jégpáncélja, a zajra felemelkedtek a mélyből, sőt ilyenkor gyakorta a jégtáblák megsértették a halakat. Amint azután felmelegedett a víz, a vizák folyóinkból visszavándoroltak a Fekete-tengerbe, — hogy azután augusztusban, illetve a későbbi hónapokban ismét hazai folyóvizeinkbe vándoroljanak 23 . A legkülönbözőbb források egybevetése alapján a magyarországi vizahalászatnak több módozatára találtam adatot. 1. Oláh Miklós és Marsigli szerint a legegyszerűbb módozat az volt, hogy ahol a lomha, nagy testű állatokat úszni látták, hosszú, nagy lyukú és erős zsinórból hurkolt kerítőhálóval halásztak rájuk. A háló két végét egy-egy csónak ban fogták a halászok, s amikor a hal a hálóba akadt, azt a hálóval a partra húzták. Itt egy kötelet dugtak a viza torkába, melynek a végére kötött fadarabot keresztbe fordítva rögzítették a kötelet, s az így megkötött halat a vízbe helyezték, s csónak módjára egy levert cölöphöz rögzítették 24 . Az állat tehát tovább élt, s ezen úton-módon biztosítva volt egy bizonyos ideig (elszállításáig, besózásáig) romlásmentes tárolása. Oláh Miklós elmondja, hogy így természetszerűen csak az előzetesen tüsköktől megtisztított folyamszakaszon folyt a vizahalászat, s e helyet „tanyá"nak nevezték 25 . 2. Ugyancsak Marsiglitől tudjuk, hogy tél multával, a jég recsegóséreropogására a folyammeder fenekéről a víz felszínes rétegébe emelkedő vizákat a halászok szigonnyal ejtették el. A megsebesített hal a hátára fordult, s úgy vergődött. A halászok ekkor egy gyors mozdulattal a már leírt módon az állat torkában keresztbeállított fadarabra kötött erős kötélnél fogva vontatták zsákmányukat a partra. 26 Nem zárható ki annak a lehetősége sem, hogy a kerítőhálóval körülzárt vizák egy része is szigony áldozata lett. 3. A vizahalászat legjelentékenyebb és különleges módja az úgynevezett rekesztő halászat keretében a szegyével való halászat volt. A vizafogó szegyének és a halászat módjának két korabeli szép leírását találtam. Az első 1412-ből maradt fenn és Windecke mester a szemtanú hitelességével számol be róla: ,, 1412-ben Zsigmond király sok előkelő külföldi vendéggel együtt fényes kíséretével nézte végig Komáromnál a tavaszi vizafogást. A Vág torkolatánál sok száz halász gyűlt ekkor össze. Vas végű cölöpökkel elrekesztették a Dunát, és a kettős cölöpsor alsó kapuján át ebbe az óriási csapdába terelték az ár ellen úszó óriáshalakat. Sípszóval, dobbal, kurjongatással riasztották, terelték őket, 7
