Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 9. (Eger, 1979)

TANULMÁNYOK - Kapor Elemér: Az Egri Dalkör története • 62

Október 6-án a minorita rend templomában énekel a Dalkör. 24 Ez a rend gondozta Aradon a vértanúk emlékhelyét. 1886. Szokássá válik a farsangi hangverseny, tánccal. 25 A Pécsi Dalárda ebben az évben tartja fennállásának 25. éves évfordulóját s ebből az alkalomból az Országos Dalárszövétség országos dalversenyt rendez augusztus 11—16-a között. 20 Meghívást kap az Egri Dalkör is. Az egyesület a költségek előteremtésére rendezett népünnepélyt azzal kívánja érdekesebbé tenni, hogy meghívja a Magyar Velocipcd Clubot. Az újdonság rendkívül nagy közönséget vonz. Ezer, kétezer és ötezer méteres versenyt írnak ki az akkor még fallal körülvett kertben és szerepel egy ötven méteres lassúsági verseny is. Ez az esemény indítja és honosítja meg Egerben a (korabeli magyar nevén) vasparipa sportot. A pécsi versenyen ismét 17 egyesület áll sorompóba 27 s az eredmény ismét szép helyezés. Az Egri Dalkör aranyérmet nyert az első csoportban, míg a ma­gasabb kategóriában a budai, kolozsvári és miskolci dalárdák versenyeztek. A dalosok fogadtatása most is ünnepélyes, de nem olyan mértékben, mint az első győzelem, az első siker esetén volt. 28 A vasútállomáson Grónay Sándor rendőr-főkapitány mond üdvözlő beszédet, amelyre dr. Danilovics Pál vála­szol. A dalosok Palócz cigánybandájának hangjai mellett vonulnak be, az Esz­terházy téren a polgármester fogadja őket, este díszvacsora a Korona vendég­lőben. Az aranyérmet kiállítják Fógel Ágoston piactéri kereskedésének kira­katában. A karácsony másnapján rendezett hangversenyen bemutatják a pécsi versenydarabokat. 29 1887. A közéletet és a sajtót ebben az évben a képviselőválasztások fog­lalják le. A Dalkör ezúttal is megrendezi évi két hangversenyét. 30 Ennek az év­nek szervezeti eseménye, hogy a Dalkörnek megalakulása óta elnöke dr. Dani­lovics Pál lemond. 31 Danilovics megyei tisztifőorvos helyébe a Dalkör Imre Miklós érseki jogtanácsost választja meg. 1888. A Dalkör első ízben próbálkozik meg tréfás farsangi hangverseny rendezésével. 32 A múlt év politikai eseményei meglehetősen távol tartották a közönséget a következő év pedig egy újabb országos dalosverseny éve s a közön­ségre nagy szükség van. Ebben a szellemben születik meg a tréfás hangverseny gondolata. Az évi tisztújító közgyűlés dr. Maczky Valért alelnökké, Kapácsy Dezsőt pedig tiszteletbeli elnökké választja. 33 A következő évi szegedi ver­senyre a kórus szeretné megerősíteni tenor szólamát, ezért kéréssel fordul az érsekhez, szerződtessen a főegyházi kórushoz egy hivatásos tenoristát, akit majd segítségül hív a Dalkör. 34 A kérelmet az érsek nem teljesíti. A karácsonyi hangverseny műsoráról és sikeréről a következő év első számában ír a sajtó, 35 előzőleg nem közölt műsort. 1889. Farsang alkalmával a Dalkör ismét tréfás hangversennyel lép a kö­zönség elé. 36 Következő hangversenyét már a szegedi dalverseny költségei ja­vára rendezi. 37 A hangverseny csak úgynevezett erkölcsi sikerrel járt, mert a sajtó így ír: ,,A közönség áldozatkészsége oly csekély, hogy ha ez így megy tovább, a Dalkör kénytelen lesz j'eloszlani." Augusztusban még egy hangversenyt rendez az egyesület a szegedi költségek előteremtésére. 38 Ezt a hangversenyt a színkör­ben tartják, amelyet öt évvel ezelőtt Krecsányi Ignác színigazgató épített a vá­ros támogatásával, kő alapon, fából. Erre az alkalomra dr. Maczky Valérnak sikerült megnyernie az operaház vonósnégyesét: ,,Bloch, Waldmann, Frank ­hauser és Willmouth urakat." A műsornak rendkívül nagy sikere volt. 39 A Dal­kör a műsor keretében bemutatta a szegedi dalverseny kötött darabját, Szaba­65

Next

/
Thumbnails
Contents